Asperger Plusz

Elköltözés

Köztudott, hogy az aspik általában nehezen viselik a változásokat – minél nagyobb a változás, annál nagyobb a stressz és az idegenkedés. Ez abban az esetben is igaz, ha az a szituáció vagy élethelyzet, amiben van az illető aspi, több szempontból is kedvezőtlen számára, és alapvetően nem érzi jól magát benne.

Egyik legnagyobb változás a legtöbb fiatal felnőtt aspi (és NT) számára vitathatatlanul a szülőkről való leválás, az otthonról való elköltözés. Ennek nehézsége abban áll, hogy ki kell lépni a megszokott, biztonságos környezetből, amely egy aspi számára több szempontból is rendkívül megnyugtató tud lenni – akkor is, ha már nagyon elege van belőle.

Természetesen vannak olyan esetek is, ahol mind a felnőtt aspi, mind a szülők szempontjából kedvező alternatíva az együttlakás. Azonban ez meglehetősen ritkán fordul elő. Több felnőtt generáció egy fedél alatt akaratlanul is konfliktusokat generál, aspi-NT kombináció esetén pedig ez fokozottan igaz.

Több aspit ismerek, akik huszonévesen, harmincévesen egyetemistaként vagy akár dolgozó emberként is a szüleikkel laknak. Legtöbbjük folyamatosan panaszkodik, hogy ez nekik milyen rossz, mert nehezen viselik a korlátokat. Azonban rendkívül gyakori eset az, hogy ha ezek az aspik valakitől azt a tanácsot kapják, hogy költözzenek el otthonról, felhoznak egy csomó érvet, hogy ez miért rossz ötlet. A fő ellenérv minden esetben az, hogy nem tudnának elviselni akkora változást, amelyet az otthoni megszokott környezetből való kilépés jelentene. Ugyanúgy tartanak attól, hogy kollégiumban, albérletben nem lesz privát szférájuk, ahol egyedül lehetnek, alkalmazkodni kell másokhoz, valamint nekik maguknak kell megoldani olyan dolgokat, amelyeket eddig mindig (vagy nagy általánosságban) más oldott meg. Ilyen lehet a számlák kifizetésétől az étkezés megoldásán át a mosógép kezeléséig bármi.

Ehhez hozzá kell tenni, hogy az aspik önállótlanságához gyakran a szülők is nagyban hozzájárulnak. Sok szülő követi el azt a hibát, hogy a kevésbé talpraesett gyereket túlfélti, nem hagyja önállóan érvényesülni még a legapróbb dolgokban sem, mindent megcsinál helyette, és ennek következtében amikor szembesül azzal a ténnyel, hogy a felnőtt gyereke nem csupán a mosógépet nem tudja beindítani, hanem komoly hiányosságai is vannak (pl. egyetemen nem tudja beosztani az idejét, nem tudja beszerezni az anyagokat vizsgára, és emiatt esetleg az egyetemet sem tudja elvégezni, nem tud munkát keresni vagy nem felel meg egyetlen állásinterjún sem) kétségbeesik és elégedetlenkedik. Rosszabb esetben ezeket nem is a saját nevelési stratégiájának tulajdonítja, hanem a felnőtt gyereket hibáztatja az önállótlanságáért, majd továbbra is kétségbeesetten igyekszik megoldani a problémáit, ha már ő ennyire “tökéletlen”.

Legtöbb felnőtt (sőt, még fiatalabb) aspi agyában pedig, bármilyen kényelmes lehet az, ha mindent megoldanak helyette, a kényelem és a biztos hely élesen szembenáll az otthoni korlátok okozta feszültséggel, akkor is, ha egyébként jóban van a szüleivel. Kezdve az anyagi függéstől (bár van, akit ez egyáltalán nem zavar), a privát szféra hiányán át (holvoltál, hovamész, mitcsinálsz, mibajodvan, nemjólcsinálod, énjobbantudom stb.) az ezekből adódó konfliktusokig. És itt jön a dilemma: otthon nem érzik jól magukat, de bele merjenek-e vágni a bizonytalanba? Sok dologról le kell mondani, másokhoz kell alkalmazkodni, mindent egyedül kell csinálni, és mi lesz, ha még rosszabb lesz a helyzet a jelenleginél?

Holott azt, amitől annyira tartanak, soha nem is próbálták. Jellemző, hogy a félelmekre és a lemondásokra koncentrálnak, abba pedig, hogy mit nyernek az elköltözéssel, egyáltalán nem vagy csak kevéssé gondolnak bele. Az otthoni korlátoktól úgy lehet a legkönnyebben megszabadulni, ha elköltözünk otthonról és a saját lábukra állunk. Azáltal, hogy folyamatosan érintkezünk másokkal és önállóan látjuk el magunkat, csiszoljuk a szociális készségeinket és nagymértékben önállósodunk, még ha ez nem is megy zökkenőmentesen.

Az elköltözés és önállósodás mellett olyan érvek is szólnak, amelyekbe sokan nem szeretnek belegondolni:

  • Az együttlakásból adódó konfliktusok nemcsak az aspinak, de a szülőknek sem jók.
  • A szülők nem fognak az idők végzetéig mindent megcsinálni a gyerekük helyett. Sőt,   előbb-utóbb ők fognak támogatásra szorulni.
  • A szülők nem fognak 80 évesen is anyagi támogatást nyújtani.

Én 18 évesen, érettségi után költöztem el otthonról – és bár nem egy vállvonással bonyolítottam le, és a kollégiumi életbe sem rázódtam bele két hét alatt, ez a lépés egyetlen percig sem volt kérdés már a gimnáziumi évek alatt sem. Bár a kollégiumi évek alatt voltak érdekes momentumok – pl. tíz évvel idősebb szexmunkás szobatárs – amelyekkel nem tudtam mit kezdeni, és természetesen az ismerkedés és a társaságba való beilleszkedés is mindig problémát okozott, ezek az évek voltak számomra szocializációs szempontból a leghasznosabbak. Egyetlen általam ismert aspitól sem hallottam soha, hogy megbánta volna, hogy elköltözött otthonról és a saját kezébe vette az élete irányítását.

Az elköltözésre érdemes rákészülni, valamint mérlegelni az ebből adódó előnyöket és hátrányokat, a várható körülményektől függően:

 Nem vonulhatsz vissza egyedül a szobádba akkor, amikor akarsz (kivéve ha egyedül bérelsz egy szobát)
+ Ha a kollégiumot, albérletet hetekkel vagy akár hónapokkal a költözés előtt meg tudod nézni, van idő lelkileg barátkozni az új hellyel. Ugyanez a helyzet, ha ismered a leendő lakótársa(i)dat. Ha olyan emberekkel költözöl össze (vagy kerülsz egy szobába véletlenül) akikkel egy hullámhosszon vagytok, az garantáltan jól fog elsülni. Továbbá kizárt, hogy soha nem lehetsz majd egyedül (ha nem is mindig akkor, amikor szeretnéd).

 A bevásárlást, étkezést, mosást stb. magadnak kell lebonyolítanod (a takarítást, rendrakást feltehetően eddig is magad csináltad a saját szobádban). Kötelező és időigényes.
+ A kötelezettségeidtől függően úgy szervezed meg a napjaidat és úgy osztod be az idődet, ahogy akarod. Te magad döntöd el, hogy mire szánsz időt és mennyit, mit csinálsz meg és mit nem.

+ Azzal, hogy önállóan végzel el egy csomó teendőt, érintkezel emberekkel postán, irodában, tanulmányi osztályon, bankban stb, csiszolod a szociális skilljeidet és növeled a talpraesettségedet. Ha ezek először kényelmetlenek is, kis gyakorlás után már egyenesen rossz néven vennéd, ha valamit más akarna helyetted elintézni.

 Feltehetően lesznek körülötted olyan emberek, akik az AS-ből adódó furcsaságaid miatt bántanak, kóstolgatnak.
+ Kereshetsz másokat, illetve jöhetsz az aspifórumra tanácsot kérni 🙂

Bővíthető, variálható.

Persze azért nem mindenki szeretné a saját kezébe venni az élete irányítását. Vannak olyan önálló életvezetésre képes felnőtt aspik (és waspie-k) is, akik előszeretettel lógnak az idősödő szüleik nyakán, és eszük ágában sincs elköltözni  otthonról annak ellenére sem, hogy tisztában vannak azzal, hogy a szüleiknek ez cseppet sem jó és ők erre esetleg finoman célozgatnak is. Ők azok, akik az aspie(vagy waspie)kártyát kijátszva a szülőket mind anyagilag, mind érzelmileg kihasználják. Az elköltözés felvetésére vagy begubóznak, vagy fölényesen közlik, hogy nekik ez így kényelmes, a szülők úgysem rakják ki őket az utcára, minek költsék a fizetésük felét albérletre (de egy jobban fizető állás keresése már szóba sem jöhet), és különben is, ők nem tudnak és nem is akarnak olyan értelmetlen dolgokkal foglalkozni, mint a bevásárlás, mosás, takarítás. Az ilyen és hasonló, még sokkal súlyosabb esetekre igencsak radikális tanácsokat ad a My Aspergers Child weboldal témábavágó cikke.

Közösség
Autizmus érintett szemszögből

Gyere a fórumunkra és beszélgess velünk meg másokkal autizmusról, NT világról, nehézségekről, jó dolgokról, speciális érdeklődési területekről vagy bármi másról! A fórum üzemeltetői is autisták. Elsősorban érintett felnőtteket várunk, de limitált számban neurotipikus családtagokat, érdeklődőket is fogadunk.

Olvasnivalók