Először is arra, hogy az autizmus, Asperger-szindróma nem betegség, amint azt sokan tévesen gondolják, hanem egy idegrendszeri fejlődés által kialakult eltérő képességprofil. Az autisták sokfélék és ugyanúgy különböző személyiséggel rendelkeznek, mint az NT-k (neurotipikusok). Az autizmus-spektrum bármelyik részén elhelyezkedhetünk – nem vagyunk mind esőemberek, nem vagyunk mind zsenik és értelmi fogyatékosok sem.
Ez az eltérő képességprofil a személyiségünk része, ami számos előnnyel és hátránnyal jár. A hátrányokat igyekszünk – segítséggel vagy önerőből – leküzdeni, csökkenteni vagy próbáljuk ezeket kompenzálni, az előnyökre pedig építünk. Sokan közülünk, főleg akiket nyitottabb és elfogadóbb emberek vesznek körül, ugyanúgy hasznos és értékteremtő tagjai vagyunk a társadalomnak, mint sok NT.
Ez az eltérő képességprofil az egyéniségünk része, és mi ezzel akarunk élni. Nem kérünk az olyan irányú fejlesztésekből, törekvésekből, amelyek bármi áron, de NT-t kívánnak faragni belőlünk (ezalatt nem az értendő, hogy az autista gyerekeket nem kell fejleszteni, hanem az, hogy a fejlesztés akkor hatásos, ha a társadalomba való beilleszkedés segítése mellett az eltérő képességprofil erősségeire épít.) Bár többen szeretnék az ellenkezőjét elhitetni az autista gyereket nevelő szülőkkel, az autizmus nem kinőhető, nem lehet belőlük ezt kinevelni. Az erre irányuló törekvések azt eredményezik, hogy az életünket képmutatásban éljük le, amely rengeteg energiát elvesz tőlünk, hiszen így nem lehetünk önmagunk, hanem folyamatosan meg kell játszanunk magunkat. Továbbá azt az üzenetet közvetítik, hogy a személyiségünk nemkívánatos, szégyellnivaló, ezért el kell rejteni, meg kell változtatni.
A másság nem egy veszélyes dolog, amit rögtön hárítani kell, amit ki kell irtani a társadalomból és amitől mindenáron meg kell szabadulni. A másság nem jelent kevesebbet. Értjük, ha rólunk és nem hozzánk beszélnek, vagy ha helyettünk beszélnek, értjük az üzenetet, miszerint alacsonyabb rendűnek tartanak bennünket.
Az ezt közvetítő üzeneteknek köszönhetően vagyunk kénytelenek elviselni sokféle dehumanizáló viselkedést irányunkba. “Azért nem érted ezt, mert autista vagy. Ha autista, akkor nem is várható el, hogy jobban teljesítsen a munkahelyén. Sőt, ha tudták volna, fel sem vették volna. Aspergeres? Ja, hát akkor nem kell őt komolyan venni. Akkor tökmindegy, hogy mit mond, mit gondol, mi a véleménye, nem érdemes foglalkozni vele. Én már csak tudom, hiszen ő aspergeres, én pedig normális vagyok.”
Holott aki “normális”, az valójában csak gyakori. Ha mi lennénk többen, akkor a mi igényeinkre lenne szabva az oktatás, a munkaerőpiac, az összes társadalmi norma, és az NT-knek kellene küzdeni azért, hogy beilleszkedjenek, megértsék a mi világnézetünket, és eltérő képességűként elfogadtassák magukat a többséggel.
Az Asperger-szindróma nem divat, amint azt szintén sokan gondolják. Aspergeresként, autistaként élni a jelenlegi társadalomban nem könnyű kihívás. Persze vannak, akik szeretik Einstein-hoz hasonlítani magukat és verni a mellüket, hogy ők is aspergeresek. Ám ők valójában nem sokat tudnak arról, hogy milyen aspergeresként élni. Vannak olyanok is, akik az Asperger-szindróma címkét azért húzzák magukra, mert ezt kiváló mentségnek találják arra, hogy nem érik el a céljaikat az életben. Így aztán nem csupán nem tesznek erőfeszítéseket ennek érdekében, de azt a látszatot is keltik, hogy az aspergeresek nem érik el a céljaikat. Ismét vannak, akik agresszivitást, bántalmazást, hímsovinizmust, netán tömegmészárlást tulajdonítanak az Asperger-szindrómának – holott az AS-sel élők körében aránylag ugyanakkora számban fordulnak elő agresszivitásra, bántalmazásra hajlamos emberek, mint az NT-k körében, és ezek kiváltó oka sosem az Asperger-szindróma. Az ilyen nézeteket tartalmazó megnyilvánulások rendkívül veszélyesek, mivel egy olyan hamis és félrevezető üzenetet közvetítenek az autizmusról, amibe mások veszélyt látnak bele.
A sokféleséghez való közeledéshez, annak megértéséhez elengedhetetlen a nyitottság, az előítéletekkel való szembenézés és az ezek leépítéséhez szükséges önreflexió. A legsúlyosabb akadály pedig a korlátoltság, ami önmagában sokszor komolyabb probléma, mint az autizmusból adódó hátrányok.
