Az Autizmus Világnapja alkalmából a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány által szervezett “Séta az autizmussal élőkért” című rendezvényen megemlékeztünk Semotáról. Tara és én a következőket mondtuk el a fórum közössége nevében:
Tisztelt Közönség, tisztelt Szervezők!
Az én nevem AC, ő pedig Tara. Az asperger.hu fórum moderátorai vagyunk. Ezt a fórumot Asperger-szindrómások tartják fenn, főként érintettek számára, azonban jó pár neurotipikus hozzátartozó is megfordul nálunk. Bizonyára az Önök sorai között is vannak olyanok, akik ismerik, és használják ezt a fórumot. Ez az első alkalom, hogy ezen a rendezvényen érintettként szót kapunk, amit ezúton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek.
Több, mint egy hónapja elhunyt a hazai aspergeres közösség megalapítója, Semota, akinek tevékenysége folytán az Asperger-szindróma fogalma sokak számára vált ismertté és kézzelfoghatóvá a magyar nyelvterületen. Róla szeretnénk megemlékezni pár mondatban az általa megalapított közösség nevében.
Semota blogja, a Live With It (újabb nevén Asperger 2.0) az első olyan magyar nyelvű blog volt, amely az Asperger-szindrómával foglalkozik. A blog körül alakult ki az első olyan közösség, amely jórészt olyan felnőtt érintettekből állt, akik az ő írásai kapcsán találták meg az utat önmagukhoz, ismerték meg saját képességprofiljukat és váltak egyre öntudatosabbá, magabiztosabbá. Mi is közéjük tartozunk.
Semota utat mutatott számunkra. Megmutatta, hogy a sokszor értéktelenebbként beállított emberek, mint amilyenek az autisták is, ugyanolyan értékesek, ugyanúgy lehetnek boldogok, mint bárki más, vagy ahogy nekik tetszik. Az ő üzenete az volt, hogy merjünk a magunk módján létezni, és a magunk módján boldogok lenni. Ehhez szolgált – egyfajta elfogadó, megerősítő keretként – a neurodiverzitás elve, amely az autisztikus emberek egyenrangúságát és az emberi létezés sokféle módjának tiszteletben tartását hirdeti. Ezt Semota hozta be a magyar köztudatba, és erre épül az általa megalapított közösség is, amelynek ő az egyik kiemelkedően aktív tevékenységet folytató alapembere volt. De fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy szolidaritást vállal más hátrányos helyzetben lévő kisebbségekkel is.
Semota nagy űrt hagyott maga után. Nemcsak közszereplőként, hanem magánemberként is. Mindig nyitott volt az új emberi kapcsolatokra, és több embernek nyújtott önzetlenül segítséget, mint gondolta volna. Beismerte, ha hibázott és adott esetben felül tudta bírálni saját korábbi meglátásait, viselkedését. Nem akarta jobban tudni, kinek mi a jó, vagy mi jelent problémát. Tiszteletben tartotta, hogy nem mindenkinek ugyanott húzódnak meg a határai; belátta, hogy ami egyesek számára nem jelent gondot, az mások számára bántó lehet.
Bármiről lehetett vele beszélgetni. Sok más aspihoz hasonlóan az állandó speciális érdeklődési területei mellett voltak olyanok is, amelyek váltották egymást, így más területekre is volt rálátása. De mások speciális érdeklődési területeire szintén nyitott volt. A vele való beszélgetésekben a nőjogi aktivizmus mellett békésen megfért a rendszerváltás és a magyar belpolitika, de teret kapott a filmkészítés, a kínai nyelv, a programozás, és más hasonlóan izgalmas témák is.
Jó szervező volt, könnyen fel tudta kelteni az érdeklődést az általa fontosnak tartott témák iránt. A speciális érdeklődési területei nyomán több közösséget is létrehozott, vagy az ezen témák köré szerveződő közösségeknek aktív tagja volt. Ezek a csoportok nem kisrészt az ő hozzájárulásának köszönhetően tudtak fennmaradni, bővülni.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy olyan formátumú személyiséget, mint amilyen ő volt, nem tudunk – és nem is akarunk – pótolni. De nem hagyhatjuk elveszni az ő örökségét. Mi, mint közeli barátai, és az általa alapított aspergeres közösség vezetői feladatunknak tekintjük, hogy az általa létrehozott értékeket, iránymutatást megőrizzük, továbbvigyük, továbbépítsük.
Azt hiszem, hogy akiknek volt alkalmuk megismerni az ő tevékenységét, mind nagyon sokat köszönhetnek neki – köztük mi is. Őrizzük emlékét!
Köszönjük a figyelmet!
