Korábbi bejegyzésekben már kifejtettem, hogy mi is a gond bizonyos embercsoportok megnevezésére használt szavak pejoratív értelemben vett használatával, és azt is, hogy miért preferálom az “autista” szót az “autizmussal élő” kifejezés helyett. De mi is még a gond azokkal a bizonyos “politikailag korrekt” szavakkal és kifejezésekkel?
Először is az, hogy ezekhez maguknak az érintetteknek semmi közük. De még csak az sem mondható el, hogy összeül néhány politikus, akik kitalálják, hogy az érintetteknek mi a jó.
Az, hogy milyen kifejezést használnak a fogyatékosokra, romákra, szegényekre stb, legtöbbször az aktuális politikai széljárástól függ. Az épp hatalmon lévő politikai párt sokszor kínosan ügyel arra, hogy ne a korábban hatalmon lévő ellenzéki párt által használt kifejezéseket vigye tovább, sőt, egyenesen be is tiltja azok használatát a közvetlen hatáskörében – ezáltal a saját kampányához eszközként használja a csoportokat, amelyeket új megnevezéssel illet. Ezt követően pedig az új politikailag korrekt kifejezésekbe belemagyarázzák, hogy azért előnyös őket használni, mert a célcsoportnak ez a jó. Nyilván a célcsoportot meg sem kérdezték – legtöbbször csak és kizárólag politikai érdek húzódik a változtatások mögött.
Az “autizmussal élő” (“fogyatékkal élő” stb.) kifejezésbe például azt magyarázták bele, hogy az autizmus egy személyiségtől független dolog, ezért külön kezelendő. A személyt az autizmus elé helyezi azt érzékeltetve, hogy elsősorban mégiscsak magáról a személyről van szó, akivel a “problémája ellenére” illik emberként bánni. A politikailag korrekt kifejezésekről azt szokták mondani, hogy azért van rájuk szükség, mert valami rossz, nemkívánatos, esetleg szégyellnivaló karakterjegyet választanak külön a személyiségtől abból a célból, hogy a személyt “ahhoz képest jobb színben tüntessék fel” vagy “ne sértsék meg”.
Az agymosás persze hatásosabb azokon, akik közvetlenül és közvetve sem érintettek, hiszen egyrészt ők kívülállóként nehezen vagy egyáltalán nem tudják beleképzelni magukat az érintettek helyébe, másrészt sokan közülük nem is veszik annyira komolyan őket, hogy elgondolkodjanak az általuk mondottakon. Sajnálatos módon viszont sok érintett is könnyen elhiszi, hogy kívülállók jobban tudják, mi a jó nekik. Azok, akiket egész életükben másodrendű személyekként kezeltek, nagy eséllyel tényleg elhiszik magukról, hogy kevesebbet érnek másoknál, ebből kilábalni pedig kínkeserves munka és legtöbbször csak segítséggel sikerül. A közvetetten érintettek pedig sokszor maguk sem tudnak mit kezdeni a gyerekük, családtagjuk érintettségével, nem fogadják el, szégyellik azt, ezért könnyebben azonosulnak a politikailag korrekt kifejezések köré szőtt magyarázattal.
Nemrég a fórumon került említésre egy szülőknek szóló tájékoztató előadás, amelyen az előadó szakember saját bevallása szerint csak azon okból használta az “autista” szót, mert tudomást szerzett arról, hogy egyre több érintett ezt használja saját magára – utána elnézést kért az NT hallgatóságtól, amiért nem a politikailag korrekt kifejezést használta. Minden bizonnyal nem a legjobb irány, ha egy érintett gyerekek szüleivel foglalkozó szakember is azt közvetíti, hogy az érintetteket nem kell komolyan venni.
Persze mindezzel nem azt állítom, hogy minden PC megfogalmazás baromság. Azok a PC kifejezések, amelyeket az érintettek saját magukra vagy a csoportjukra nézve nem tartanak bántónak vagy lealacsonyítónak, teljesen rendben vannak. Az is rendben van, ha valaki pl. a mögöttes jelentéstartalmat ismerve az “autizmussal élő” kifejezést használja saját magára. Az viszont nincs rendjén, ha akár ő, akár kívülállók ezt másokra akarják erőltetni.
