Asperger Plusz

Debilek – második felvonás

A régi blogolvasók közül biztosan többen emlékeznek arra az esetre, amikor a tizenvalahány fős aspitársaságunkat egy budapesti kávézóban debileknek titulálták. Dióhéjban a történet: a rendeléseinket összesítő cédulára írta az amúgy is barátságtalan és flegma pincérnő ezt az „azonosítót”, amit társaságunk egyik tagja kiszúrt. Néhány nappal később e-mailben jeleztük a kávézónak az észrevételünket, megemlítve azt is, hogy aspik vagyunk, illetve ha netán zavartunk volna valakit, szerencsésebb lett volna jelezni felénk. Az üzletvezető elnézést kért, az említett felszolgálót írásbeli figyelmeztetésben részesítette, majd meghívott bennünket egy forró italra és biztosított róla, hogy a továbbiakban is szívesen látnak minket a kávézóban.

Debilek - második felvonás

Ilyen és hasonló esetek napi szinten előfordulnak, de a végkimenetel nem mindig alakul pozitívan. Kérdezzük meg bármelyik autistát, autista gyereket nevelő szülőt, gondozót, mindenki fog tudni példákat sorolni arra, milyen nyílt ellenszenvvel szembesült már az utcán, boltban, kávézóban, rendezvényen, hivatalban és egyéb helyeken pusztán azért, mert a senkinek nem ártó viselkedése kissé elütött az átlagostól. Vagy attól, amit a merev sémákhoz ragaszkodó ember abban az esetben is elvár másoktól, ha semmi köze nincs hozzájuk.

Bármennyire nem szeretik néhányan az ilyen megjegyzéseket egy autizmus témájú oldalon, a jelenlegi rendszer kirekesztésen és gyűlöletkeltésen alapuló nézeteinek hatalmas felelőssége van abban, hogy jelenleg itt tartunk. Mint tudjuk, a „tiszta népek” ideológiájából nem kevés gond volt már. Ennek egy szelídebb, ám egyre durvuló változata figyelhető meg nálunk ma, hisz elutasítással és kirekesztéssel szembesül minden olyan népcsoport vagy kisebbségi csoport, amely a jelenlegi rendszer nézetei szerint nem része ennek a „tiszta népnek”. És nem csak ők, hanem az őket segítők, a velük szolidaritást vállalók és mindenki más is, aki nem a hatalom kottájából játszik.

Sok emberben, akik a hétköznapokban mocskolódó, kirekesztő megjegyzésekkel illetnek másokat, fel sem merül, hogy ezzel bármi gond lenne. A gyűlölet, az elutasítás, a kirekesztés egyfajta elfogadott, sőt követendő normává vált számukra, hisz a rendszer is ilyen irányt képvisel – akkor mégis miért lenne gond, ha ők a saját környezetükben is így tesznek?

De egy olyan társadalomban, amely a sokszínűséget nem értéknek, hanem zavaró tényezőnek állítja be, az átlagostól eltérő kinézet, viselkedés, életstílus eleve furcsának, sőt visszataszítónak tűnik sokak szemében. Ennélfogva sokan feljogosítva érzik magukat arra is, hogy ha valakinél ilyesfajta viselkedést tapasztalnak, ha másképp néz ki, máshogy él, mint a nagy átlag, akkor kevésbé tekintsék őt embernek és ezt akár ki is nyilvánítsák.

Mit lehet tenni, ha mi magunk, közvetlen vagy közvetett érintettként vagy kívülállóként ilyet tapasztalunk?

Nem szeretném senkinek megmondani, hogyan reagáljon, ha ilyen helyzetbe kerül, vagy milyen tanácsot adjon, ha ilyen esetről hall – csak leírom, mit tartok jónak és mit nem.

„Ne foglalkozz vele, bunkók mindenhol vannak”

Ha valahol kellemes a környezet, kedvesek és korrektek veled az emberek, akkor jó eséllyel a jövőben is szívesen mész majd oda. Ellenben ha valahol belefutsz néhány udvariatlan, beszólogató bunkóba és egész ott tartózkodásodra rányomja a bélyegét ez a negatív élmény, akkor oda a jövőben valószínűleg nem szívesen mész vissza, hiába tudod, hogy néhány bunkó vendég vagy pincér nem minősíti az egész kávézót vagy az egész települést. Figyelmen kívül hagyni a bunkóságot persze lehet, viszont annyi határozottsággal – sajnos vagy sem – nem mindenki rendelkezik, hogy az ilyen megjegyzések egyszerűen leperegjenek róluk minden alkalommal, és úgy tegyenek, mintha semmi nem történt volna.

„Ne menj többé oda, vannak más helyek”

Ez egy ideig működik, azonban az autisták és az autista gyerekeket nevelő szülők többsége akarata ellenére is szorgalmasan gyűjti az ilyen élményeket, amelyek hatására néhányuknak egyszer csak elege lesz, belefárad, megtörik, és úgy dönt, nem megy többé sehová – ez pedig egyenes út a társadalom perifériájára.

„Ordítsd le a fejét / vágd pofán”

Teljességgel érthető, ha valakiből ilyen esetben az indulatok törnek felszínre, azonban ha leereszkedünk a szintjére, csak azt fogjuk megerősíteni, hogy mi sem vagyunk különbek nála. Így pedig nem várhatjuk másoktól, hogy egyetértsenek velünk vagy támogassanak minket. Épp ezért fontos a határozott, ámde higgadt stílus – kivéve persze, ha valaki a testi épségünket veszélyezteti.

A leghatásosabb pedig az lenne, ha fokozatosan felszámolnánk a mi társadalmunkra jellemző óriási közönyt. Nálunk ma minden következmény nélkül megtörténhet, hogy mások füle hallatára idiótának neveznek egy autista gyereket, ha sikít, pörög vagy repked, hogy lenézően kioktatják a szülőt arról hogyan kellene nevelnie, hogy verbálisan vagy fizikailag bántalmaznak egy érintettet azért, mert nem tud beilleszkedni vagy mások számára furcsán viselkedik. Ám az ilyen abúzusokért nem kizárólag az agresszor a felelős, hanem azok is, akik passzívan szemlélik a szituációt, még ha magukban nem is értenek vele egyet. A passzív viselkedés lényegében egyetértést, de legalábbis beletörődést sugall. De ha felállunk is kinyilvánítjuk, hogy nem értünk egyet ezzel, akkor nem csak az adott szituáció elszenvedőjének segítünk, hanem kifelé is azt mutatjuk: a másokat mocskoló, kirekesztő magatartás nem elfogadható. Ennek hatására pedig többen mernek majd közbelépni, ha valakit ok nélkül bántanak vagy valaki segítségre szorul. Az agressziót kezdeményezők egyik sajátossága épp az, hogy általánosítva fogalmaznak, de legalábbis egy tágabb közösség nevében beszélnek („Mindenkinek elege van belőled”, „Itt nem kérünk a hozzád hasonló bolondokból”), azonban korántsem biztos, hogy egy adott helyzetben valóban ők vannak többségben.

Közösség
Autizmus érintett szemszögből

Gyere a fórumunkra és beszélgess velünk meg másokkal autizmusról, NT világról, nehézségekről, jó dolgokról, speciális érdeklődési területekről vagy bármi másról! A fórum üzemeltetői is autisták. Elsősorban érintett felnőtteket várunk, de limitált számban neurotipikus családtagokat, érdeklődőket is fogadunk.

Olvasnivalók