“Asperger-szindrómás volt az iskolai ámokfutó”, harsogta a teljes magyar és nemzetközi sajtó pár nappal a 2012-es connecticut-i merénylet után, amely 27 halálos áldozatot követelt. A hazai sajtóban megjelent írásokban ilyen kifejezéseket olvashattunk: “Asperger-szindrómában szenvedett”, “a betegség egyik jellemzője a szociális válaszkészség hiánya”, érzéketlensége ezzel a betegséggel állhat összefüggésben”, “a kórban szenvedők”.
Az olvasó a cikket átfutva általánosítani fog. Az emberi elme ugyanis általánosít. Ez a tanulás, a megismerés folyamata. Hogy a témákról, amelyekkel találkozik, könnyen érthető prekoncepciókat alakít ki, amelyek megkönnyítik számára a világban való boldogulást.
A nyitottabb emberek tudatában vannak annak, hogy rengeteg témáról csupán felületes ismeretekkel rendelkeznek, ami ráadásul nem is mindig helytálló. Tisztában vannak azzal, hogy előítéletesek (mint mindenki) és képesek arra, hogy olvasás, tájékozódás és tapasztalatszerzés útján reflektáljanak az előítéleteikre és lebontsák azokat.
A kevésbé nyitott emberek többségben nem mutatnak hajlandóságot a felületes tudásuk korrigálására/bővítésére, sem az előítéleteik leépítésére. Nem is feltétlenül vannak tudatában ezeknek. Ők a prekoncepcióikat kezelik tényként. Az olvasás, másokkal való interakció során nem azt az információt fogadják be, amely valami újat mond, amely gondolkodásra késztet, hanem azt, amely a prekoncepciókat erősíti meg, amely az érzelmeikre hat.
Egy olyan, bűncselekményt taglaló cikk, amely már a címében is az elkövető Asperger-szindrómájára helyezi a hangsúlyt, kiválóan alkalmas arra, hogy az olvasóban félelmet keltsen és indulatokat váltson ki az autistákkal szemben. A cikk szerzője ezt nyilván nagyon jól tudja, még abban az esetben is, ha – megfelelő tudás hiányában – ő maga sincs meggyőződve az Asperger-szindróma és a bűnözésre való hajlam közötti esetleges kapcsolatról. Azonban ez nem is fog számítani, hisz egy heves érzelmeket felkorbácsoló írás nagyobb kattintásszámot generál, ami neki hasznot hoz.
A szűklátókörű olvasó tehát beleolvas a cikkbe és akaratlanul is összeköti az Asperger-szindrómát a betegséggel, az érzéketlenséggel és nem utolsó sorban a bűnözésre való hajlammal. Azt fogja hinni, hogy minden Asperger-szindrómás ilyen, félni fog tőlük és visszataszítónak fogja tartani őket. Mivel a cikk magyarázatként leírja, hogy az Asperger-szindróma az autizmus enyhe formája, óhatatlanul is felmerül benne a kérdés, hogy akkor milyen lehet egy súlyos autista.
Hasonló hatást vált ki az egyénekben egy olyan eset is, ami nem ér el tömegekhez, mint egy újságcikk vagy online cikk. Ha valaki a következőt állítja: “Egy autista veszélyes önmagára és másokra is. A szomszédom fia labilis és irányíthatatlan, sokszor a szülei sem bírnak vele”, akkor ő ebből az egy esetből általánosít. Akinek kizárólag intézetben élő autistákkal kapcsolatos tapasztalatai vannak, az abból fog általánosítani. Aki csak az egészségügy területén találkozik autistákkal, az pedig abból.
A kattintásgeneráló cikkek íróinak többsége nem különösebben törődik azzal, hogy az ilyesfajta cikkek milyen sokat ártanak az autista érdekvédelemnek és úgy általában a másság elfogadásának. Persze a cikkeknek nyilván nem az autizmus bemutatása a céljuk, de az már komoly előrelépés lenne, ha lábjegyzetben vagy a releváns helyen a törzsszövegben belinkelnének egy hiteles forrást az autizmusról, így a kattintásszám sem csökkenne és az olvasónak is lehetősége lenne továbbkattintani és informálódni arról, hogy:
autizmus ≠ betegség vagy kór
autizmus ≠ érzéketlenség
autizmus ≠ mások bántására való hajlam
Ami azt illeti:
Az autisták ugyanis a szociális interakciók terén látványos nehézségekkel küzdenek. Ki jobban, ki kevésbé. Ezért nem mindig mérik fel, mit akarnak tőlük, nehezükre esik értelmezni a ki nem mondott utalásokat és nem mindig egyértelmű számukra, hogy egyes szituációkban mit kellene mondaniuk, hogy kellene viselkedniük. Ez pedig kihasználhatóvá teszi őket, ezért gyakran válnak a másokból hasznot húzó, manipulatív emberek célpontjává.
Autista bűnözők mindettől függetlenül léteznek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy akit egész életében bántottak és felnőve nem tud mit kezdeni az ebből fakadó stresszel és csalódottsággal, az – legyen autista vagy nem – könnyen egy olyan ember/csoport ellen irányíthatja azt, akit nála gyengébbnek gondol. Az autisták (és más kisebbségi csoportok) között pedig bőven akadnak olyanok, akiknek gyerekkoruktól kezdve sok bántalmazást kell lenyelniük.
Mégis, ha van egy neurotipikus szomszédod, aki erőszakos és kötekedik, nem vonod le azt a következtetést, hogy minden neurotipikus ilyen. Ugyanígy helytelen autizmus esetében is. Egy autista ember esetleges agressziójáról nem az autizmus tehet, hanem az a közeg, amelyben autistaként létezni jóval nehezebb, mint neurotipikusként.
Tény és való, hogy az emberek egy bizonyos hányada fél attól, amit nem ismer. Erre azonban van egy nagyszerű megoldás: a megismerés.
