NT-splaining

A többségi társadalomhoz tartozók néha úgy vélik, többet tudnak a kisebbségekről, mint ők maguk. De még csak többséginek sem kell lenni, elég, ha valaki privilegizált helyzetben van és úgy gondolja, ennek köszönhetően kompetensebb egy kevésbé privilegizált embert érintő kérdésben, mint maga az érintett. Bizonyára legtöbb, valamilyen tekintetben hátrányos helyzetű ember találkozott már olyan személlyel, aki meg volt győződve arról, hogy ő kívülállóként jobban érti a problémát.

Erre a jelenségre először a feministák alkották a “mansplaining” szót a “man” (“férfi”) és az “explaining” (“magyarázni”) szavakból. A mansplaining olyan esetekre utal, amikor férfiak kompetensebbnek érzik magukat nőket érintő kérdésekben és szívesen hangoztatják is, milyen nőnek lenni, mit kellene a nőknek csinálniuk, hogyan kellene kommunikálniuk stb. A mansplaining hatására aztán megjelent a whitesplaining és folyamatosan létrejöttek újabb változatok is, mint pl. a straightsplaining, a geeksplaining, a richsplaining vagy épp az NT-splaining.

Hogyan nyilvánul meg az NT-splaining?

Az NT-splaining arra utal, amikor egy neurotipikus oktat ki egy autistát egy, az utóbbit érintő kérdésben. Ezzel általában akkor lehet találkozni, amikor egy autista valamely megnyilvánulásával vagy tettével megkérdőjelezi az NT-k autistákról alkotott képét, vagy átlépi azokat a korlátokat, amelyeket a neurotipikus társadalom az autistáknak állított.

– Neked elsősorban azzal kellene foglalkoznod, hogy a szociális hátrányaidat fejleszd, nem azzal, hogy karriert építesz.
– Az autistáknak nem kellene gyereket vállalniuk, mert ők is autisták lehetnek.
– Ha integráló iskolába küldöd a gyerekedet, csak hátráltatni fogja a tanítást, ráadásul az osztálytársai eltanulhatják tőle az autisztikus viselkedést.
– Nem kellene nektek megsértődni azon, ha azt mondom, hogy meglepően okosak vagytok. Autistáktól ez igenis meglepő.
– Te kiválóan be tudnál illeszkedni, ha akarnál, hisz nagyon értelmes és okos vagy.

Ezekben mind vannak olyan előítéletek, amelyeket az autizmusról keveset tudók vagy az autizmust ab ovo elutasítók tényekként kezelnek (az autizmus rossz, az autisták nem lehetnek okosak stb.) és megjelennek az ezekhez kapcsolódó elvárások is (az autisták ne járjanak többségi iskolába, az autistáknak ne legyen családjuk, az autisták ne végezzenek a borítékok hajtogatásánál több tudást igénylő munkát stb.) De sokszor még vehemensebben nyilvánul meg a splaining, ha az autisták érdekvédelméről van szó:

– Az autista érdekvédelemnek azt kellene kommunikálnia, hogy… – itt lényegében bármi lehet, amiről az adott írás/előadás/videó/bármi nem szól. Néhány példa a közelmúltból: “… hogy az autisták milyen csodálatosak”, “… hogy hogyan lehetne több integráló iskola”, “… hogy az autisták hogyan tudnák jobban leplezni az autizmusukat”.
– Ti aspergeresek hajlamosak vagytok elfelejteni, hogy léteznek alacsonyan funkcionáló autisták is. Ők nem számítanak? Vagy ők nektek túl cikik?
– A jól kommunikáló autisták sokat tehetnek az autizmus elfogadásáért, de ha ilyen stílusban beszéltek, azzal pont az ellenkező hatást váltjátok ki.

Némely neurotipikusnak tehát meggyőződése, hogy ő jobban tudja, miről kellene szólnia az autista érdekvédelemnek és hogy ezeket a témákat az érdekvédőknek hogyan kellene kommunikálniuk. Ha neki nem tetsző dolog hangzik el vagy olyan stílust érzékel, amely szerinte egy kisebbségben lévő autistához nem méltó, nem fél szóvá tenni.

Félreértés ne essék: az NT-splaining nem azt jelenti, hogy egy neurotipikus nem magyarázhat el semmit egy autistának vagy nem tehet kritikai észrevételt. Csak olyan esetekre vonatkozik, amikor a mondanivalóját fölényes, leereszkedő stílusban fogalmazza meg, csupán mert úgy érzi, neurotipikus voltának köszönhetően ehhez joga van.

Természetesen vannak kivételek, előfordul az autisplaining is, vagy bármilyen splaining, amit egy alulprivilegizált helyzetben lévő ember címez egy privilegizált helyzetben lévőnek. Azonban minél egyenjogúbb egy társadalom, annál kevésbé érzik az emberek, hogy meg kell mondaniuk a tutit egymásnak, ráadásul olyan témákban, amelyekhez nem sokat értenek vagy nincs benne tapasztalatuk. Ahol egyenlőség van, ott nincs szükség az ilyen jellegű fölényes kioktatásra.

Mit tehetünk, ha valaki így beszél velünk?

Általában azok az emberek hajlamosak a splainingre, akik valamilyen tekintetben privilegizáltak. Sok esetben az NT-splaining oka az, hogy az illető neurotipikus a saját privilégiumait félti – hisz ha az autisták bármely területen egyenlő jogokat vívnak ki, az számára azt jelenti, hogy nem lesznek többé előjogai. Azt nem tartja fontosnak (vagy nem is gondol rá), hogy ezekért az előjogokért ő semmit nem tett, ahogy az autisták sem követtek el semmit, ami indokolta volna a perifériára szorításukat.

Előfordul azonban, hogy egy NT nincs is annyira tudatában a saját privilegizált helyzetének, ennélfogva annak sem, hogy épp a splaining eszközét alkalmazza. A splaining nem mindig ered tudatos fölényeskedésből vagy leuraló szándékból.

Bármelyik eset áll fenn (nem is mindig lehet eldönteni, hogy épp melyikről van szó), nem biztos, hogy mindig helyénvaló nyíltan szembesíteni az illetőt azzal, hogy most épp leereszkedően okoskodik valamiről, amiről nem sokat tud, hisz nem mindenkinek célja az, hogy jobban kommunikáljon. Anno Semotától kaptam egy jó tippet erre vonatkozóan, aminek lényege, hogy nyílt szembesítés helyett érdemes úgy fogalmazni, hogy hagyunk egy kiskaput. Pl. ha valaki azt mondja neked, hogy ne a karrieredet építsd, hanem abban fejleszd magad, amiben gyengébb vagy, akkor ne azt mondd, hogy “Úgy okoskodsz az én életemről, hogy semmit nem tudsz rólam”, hanem azt, hogy “Ez nekem úgy hangzik, mintha te jobban akarnád tudni, hogy nekem mit kellene csinálnom, mint én magam.” Mivel itt nem sütötted rá a bélyeget 100%-osan, hanem hagytál neki egy kiskaput, lehetővé tetted számára, hogy arcvesztés nélkül kihátráljon és másképp közelítse meg a témát. Akár azt is lehet tenni, hogy nyugodt szituációban kitalálsz különböző reakciókat a splainingre, amiket aztán éles helyzetben zavarbaesés és indulatok nélkül el tudsz sütni. Ez persze csak egy tipp, más módszer is működhet, de nekem többször segített már az álláspontok megértésében és a komolyabb konfliktusok elkerülésében.

Mit tehetünk, ha magunkat kapjuk splaining-en?

Ha valaki valamilyen tekintetben a többséghez tartozik, más tekintetben lehet kisebbségi. Ugyanígy, ha valaki privilégiumokkal rendelkezik egy adott területen, egy másikon lehet alulprivilegizált. Gondoljuk végig, milyen privilégiumokkal rendelkezünk mi magunk és tartsuk észben, hogy ezek egy részéért semmit nem tettünk, ezért sem korrekt, ha mások elnyomására használjuk őket. Gondoljuk végig, hogy amit mondani akarunk, azt mondanánk-e ugyanúgy a kollégánknak, barátunknak, vagy bármelyik másik felnőtt embernek. Ha nem, akkor ne mondjuk egy hozzánk képest alulprivilegizált embernek sem.

Ha valóban az a célunk, hogy véleményünk vagy kritikai észrevételünk a másik ember hasznára váljon, nem pedig az, hogy fennhéjázva leuraljuk őt, akkor bánjunk vele az őt megillető tisztelettel. Ha ugyanis a mondanivalónkat arroganciával súlyosbítjuk, nagy eséllyel nem az fog átmenni, amit mondunk, hanem az, hogy okoskodó megmondóemberek vagyunk, akiket érdemes elkerülni. Ha tudjuk, hogy beszélgetőpartnerünk egy hozzánk képest alulprivilegizált személy, tartsuk észben, hogy az őt vagy a csoportját érintő témákban ő a kompetensebb, informáltabb.

Továbbá a privilégiumokat az alulprivilegizált emberek és csoportok segítésére, támogatására is lehet használni – de ha ezt nem tesszük, arra mindenképp figyeljünk, hogy ne hátráltassuk őket a céljaik elérésében.