Autizmus érintett szemszögből
Autista felnőttek és érintett gyerekeket nevelő szülők időről-időre szembesülnek azzal a kijeletnéssel, hogy “kicsit mindannyian autisták vagyunk”. Való igaz, hogy az autizmus nem egysíkú, nem
Autista felnőttek és érintett gyerekeket nevelő szülők időről-időre szembesülnek azzal a kijeletnéssel, hogy “kicsit mindannyian autisták vagyunk”. Való igaz, hogy az autizmus nem egysíkú, nem
Az emberi idegrendszer sokféle, tehát az emberek különbözőképpen érzékelik az őket körülvevő világot, és különbözőképpen kapcsolódnak hozzá. Ezek közt nincs helyes vagy helytelen, mindegyik érzékelési mód az emberi agyműködés egy természetes variációja.
Az autizmus nem egy lineáris spektrum a kevésbé láthatóan érintettől a látványosan érintettig. Sokféle módon és mértékben befolyásolhat egy-egy képességet, és így, mivel mindannyian különbözőek vagyunk, más-más helyet foglalunk el a spektrumon.
Képzeld el, hogy egy zsúfolt, hangos szupermarketben intézed épp a hétvégi bevásárlást, amikor észreveszel egy kisfiút, aki a bevásárlókocsi gyerekülésében ül és a kezét a fülére tapasztva sikít. Az anyja próbálja nyugtatni, de a gyerek egyre idegesebbnek tűnik, sír, rázza a lábát. Az anyja simogatja a fejét, és mondogatja neki,
1916-ban a brit uralkodócsalád egyik tagja, John herceg (a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet nagybátyja) egyik hónapról a másikra eltűnt a nyilvánosság elől. Nem jelent meg többé nyilvános eseményeken, nem publikáltak hivatalos fotót róla. Neve csak akkor szerepelt a sajtóban, ha a családnak az oktatásával kapcsolatos hivatalos közleményt kellett kiadnia. John
Miért ekkora divat manapság autistának lenni? Miért olyan jó a meg nem értett zseni szerepében tetszelegni? – szegezte nekem valaki a kérdést pár éve egy nyilvános fórumon. Szó ami szó, az autisták egyre inkább láthatóak, egyre több helyen és egyre bátrabban ki is állnak a saját érdekeikért, ezért egyre többször találkoznak
Itt olvasható egy korábbi írás a betegségközpontú szemléletről, amelyhez jelen cikk egyfajta kiegészítésként szolgál. Először is, sokadszorra: mi az autizmus? Erre sokféle tudományos definíció létezik, de ami az összesben közös: nem betegség, tehát nem gyógyítható, és bár az érintett fejleszthető, nem hozható ki az autizmusból. A tudomány jelenlegi állása szerint
– Tarts hosszú monológokat a speciális érdeklődési területedről, közben használj olyan szakszavakat, amiket rajtad kívül senki nem ért. Ha valaki netán jelezné, hogy ezt már unja, ne végy tudomást róla, elvégre egy autista nem értheti az efféle célzásokat.– Inkább az a legjobb, ha egyáltalán nem beszélsz, vagy ha mégis, semmiképp
Rossz hangulatban vagy. Az ok lehet bármi: beteg az egyik rokonod, összevesztél a pároddal, nagyot csalódtál a legjobb barátodban, nem tudsz befejezni egy munkát határidőre, elrontottad a három napra szánt ebédet, vagy épp csak rosszul aludtál az éjjel. Elhatározod, hogy teszel egy rövid sétát, hátha az enyhít kissé a hangulatodon.
A régi blogolvasók közül biztosan többen emlékeznek arra az esetre, amikor a tizenvalahány fős aspitársaságunkat egy budapesti kávézóban debileknek titulálták. Dióhéjban a történet: a rendeléseinket összesítő cédulára írta az amúgy is barátságtalan és flegma pincérnő ezt az „azonosítót”, amit társaságunk egyik tagja kiszúrt. Néhány nappal később e-mailben jeleztük a kávézónak
Folytatódik a több évvel ezelőtt indított, majd félbeszakadt interjúsorozat, amelyben felnőtt autistákkal készült beszélgetéseket olvashattok. Farkas László Dáviddal készült interjúnk rendhagyónak számít, ugyanis egy sajátos eseményről számol be: autizmus diagnózisa miatt megvonták tőle az újszülött korában elszenvedett súlyos baleset miatti kártérítés nagy részét, ezért pert indított az állam ellen. Hogyan
A figyelemfelhívás szó önmagában annyit jelent: felhívni a figyelmet valaminek a létezésére. Hogy ezt hogyan alakítjuk, az már rajtunk múlik. Az autizmus kapcsán az átlagembereknek a negatív sztereotípiák jutnak eszükbe. A figyelemfelhívás nagyon fontos dolog, de ha csak a negatív sztereotípiákat erősíti az emberekben, akkor legalább annyi (ha nem több)
Ha megkérdezzük az utca emberét arról, mit gondol az autizmusról, nagy eséllyel a negatív sztereotípiák jutnak eszébe: súlyos betegség, fogyatékosság, az érintettek képtelenek tanulni, dolgozni, legjobb őket intézetbe adni, mert csak szenvedés velük az élet. Lesz azonban, akinek a zseni sztereotípia ugrik be. Az autisták imádnivaló csodabogarak, akik ötévesen már
Erről a témáról elsőként Semota írt, de mivel nagyon hiánypótló, elő kell venni újra. Mint az érdekvédő aspergeresek tevékenységére adott reakciókból kiderül, sokak szerint nem helyénvaló, hogy ez az érdekvédelem nem abból áll, hogy az autistákat az alábbi csoportok valamelyikeként tüntetik fel: – a háttérben szerényen meghúzódó fogyatékosokként, akiknek mindenféle támogatást illik
Néhány héttel ezelőtt egyik kollégám kitalálta, hogy csapatépítés címen írjunk egymásról pozitív gondolatokat. Lesz rá két napunk, az alatt biztosan mindenki meg tud fogalmazni a többiekről egy-egy kedves gondolatot, majd tegyük ezeket névre szóló borítékokba és a két nap elteltével mindenki megkapja a sajátját. Az első gondolatom ez volt: minek
Ismerj meg minket a fórumon!
Kövesd a Facebook oldalt.
