– Tizenketten vagyunk a csoportban. Az egyik lány szenvedélyes íjász. Van egy fiú, aki nagyon jó fizikából, ő ukrán származású, és van egy másik, aki Asperger-szindrómás, ő vegyésznek tanul.– Azért ne velük barátkozz majd.– ???– Nem úgy értem. Beszélgess velük nyugodtan, de inkább a többiekkel köss majd barátságokat. A párbeszédben

Valóban nem lehet elégszer elmondani: ha ismersz egy autistát, akkor egy autistát ismersz. Én magam és több spektrumtársam is többször szembesültünk már olyan kijelentésekkel, mint pl. “Nem lehetsz autista, mert nem olyan vagy, mint a párom/a gyerekem/a tanítványom/a szomszédom intézetben élő unokatestvére.” Az is gyakran előfordul, hogy valaki tudás hiányában

Egy olvasói reakció nem szó szerinti idézésével kezdeném, amelyet a kötelező munkahelyi karácsonyi rendezvénnyel kapcsolatos rövid facebookos beírásra kaptam. “Milyen szomorú, hogy nektek autistáknak az ünnepek csak a túlélésről szólnak. Sajnálom, hogy nem tudjátok szívvel-lélekkel megélni ezeket a meghitt ünnepeket, életre szóló, pótolhatatlan dologról maradtok le így minden évben.”  Na igen,

Akinek autista gyereke, családtagja van, vagy ő maga autista, néha óhatatlanul is megkapja idegenektől, de még ismerősöktől is a „sajnálom” reakciót. Szögezzük le az elején: maga a sajnálat természetes emberi reakció. Mindannyian sajnálunk olykor másokat, illetve tapasztaljuk, hogy mások sajnálnak minket. Ezzel nincs semmi gond. Amire érdemes figyelni, az a sajnálat kinyilvánítása,

Ugye milyen szomorú látvány ez a sok autista a képen? – mutat a kolléganőm szánakozó mosollyal egy fotóra, amelyen húsz Down-szindrómás személy látható. Napsütés, kék ég, fák a háttérben, mosolygó emberek, akik összeálltak egy fotó erejéig – de sajnos belerondítanak azzal, hogy “autisták”, így már minden egyéb körülmény elveszíti a jelentőségét,

Az előző cikkben arról volt szó, hogy a humán tudományok miképpen segíthetik elő a sajátunktól eltérő értékek elfogadását és tiszteletben tartását. Ezen tudományok által megszerzett tudás és egyéb képességek, mint pl. a nyitottság, az empátia vagy a kritikus gondolkodás másban is segíthetnek nekünk: abban hogy hatékony, közérthető módon megosszuk a

Néhány napja szembejött velem egy cikk, amely a humán tudományoknak fontosságát taglalta. Ezen tudományokat sokan fölösleges maszlagnak tartják, amelyekkel nem lehet egy piacképes karrier alapjait lefektetni. Számos érvet lehet ez ellen felhozni, de alapvetően kétféle irányt vett a humán tudományok védelme. Az egyik, a hagyományosabb arra mutat rá, hogy a

A legutóbbi posztban tárgyalt “Mit ne mondj egy autistának” lista kapcsán felmerült a kérdés, hogy akkor mi az, amit lehet mondani. Ugyanis, ahogy azt többen gondolják, az internet tele van “Mit ne mondj” listákkal, amelyek csak elveszik az ember kedvét attól, hogy egyáltalán mondjon valamit, elvégre “ezek az autisták” már

Nagyon sok és sokféle “Mit ne mondj egy autistának/autista gyerek szülőjének” lista létezik szerteszét a világhálón, nemcsak autizmussal, hanem mindenféle más témával kapcsolatos oldalon is. Nem különösebben szeretem őket, mert többségben felszínesek és sztereotipikusak, amelyik pedig nem olyan, az túlságosan a szerző személyére szabott. Néhány azonban megtalálja a középutat, mint pl. a

Az előző posztban felmerült, hogy mennyire kiszolgáltatottá válhat egy aspi egy rengetegféle személyiségprofilt tömörítő, viszonylag szűkebb környezetben. A jelenlegi poszt néhány olyan embertípust mutat be, amelyek tovább nehezítik a beilleszkedési nehézségekkel küzdő, visszahúzódóbb természetű, naivabb személyek életét. Az itt bemutatott példák egyike sem egy bizonyos emberről szól, hanem saját és

Tara bulikról és fesztiválokról szóló írása kapcsán rengeteg témához köthető személyes élmény jutott eszembe. Való igaz, hogy sokan a bulikba járást egyenlővé teszik az NT léttel, míg az aspikról a zajos társaságokat kerülő, kócos hajú szemüveges geek-ek jutnak eszükbe, akik esténként a számítógép előtt perszeverálják az SI-jüket. Holott ez a kép