Az Asperger-szindrómára jellemző átlag alatti szociális érettség és érzelmi intelligencia által eredményezett beilleszkedési és kommunikációs nehézségek néhány AS-es gyereknél egy újabb kommunikációs zavart, név szerint a szelektív mutizmust (SM) is előidézhetik. Az SM-es gyerekek csak családtagokkal, gyakran látott rokonokkal és ismerősökkel, esetleg néhány másik gyerekkel és tanárral tudnak csak beszélni, más helyzetekben nem képesek megszólalni annak ellenére sem, hogy az intelligenciájuk ép és a beszédkészségük hibátlan.
Mivel a szelektív mutizmus fogalma néhány évtizede még alig volt ismert, az SM-es gyerekek mások szemében madhogynem ufónak számítottak. A rokonok, pedagógusok nem értették, hogy egy okos és érdeklődő gyerek miért beszél otthon ugyanúgy, mint bárki más, az otthoni környezet biztonságán kívül pedig alig néhány emberrel vagy senkivel nem hajlandó beszélni.
Az SM-es gyerek nem alábecsülendő, hiszen ugyanolyan okos, értelmes, érdeklődő, mint a kortársai, ha nem is mindig látszik rajta. Ezenkívül -a legsúlyosabb esetektől eltekintve – nonverbálisan, vagyis bólogatással, fejrázással, gesztusokkal, mimikával, na meg írásban kommunikál – mivel az, hogy nem beszél, nem jelenti azt, hogy nincs mondanivalója.
Hogyan lehet segíteni?
Az SM-et nehéz kezelni, hiszen az érintett legtöbbször a pszichológussal sem beszél. Sok esetben családtagok, barátok részéről is kudarccal végződik bármilyen segítségnyújtás, de érdemes észben tartani, hogy az Asperger-szindrómával ellentétben a szelektív mutizmus kinőhető, a teljes felülkerekedés azonban súlyosabb mutizmus esetén akár évekbe is telhet.
Amivel érdemes próbálkozni:
– Olyan kommunikációs szituációt teremteni, ahol senki nem tud az SM-es gyerek problémájáról, ugyanis ez lehetőséget ad neki arra, hogy az adott szituációban tiszta lappal induljon, hiszen senki sem néz rá “úgy”. Ha sikerül megszólalnia, az nem jelenti azt, hogy máris megszűnt a probléma, de komoly lépésnek számít, ha meg tud szólalni egy vagy több ismeretlen jelenlétében, pl. ha tud kérni magának egy fagyit az utcán, vagy ha válaszol a pénztárosnak.
– Ha sikerül egy számára nehéz helyzetben megszólalnia, csupán néhány elismerő szóval jutalmazd. Ne dicsérd agyon, pláne mások jelenlétében ne – legtöbb AS gyerek nem tud mit kezdeni azzal, ha a figyelem középpontjába kerül, egy AS-SM gyereknek ez méginkább kínos és zavarbaejtő szituáció. Könnyen levonhatja azt a következtetést, hogy ha a megszólalásra össznépi ováció a reakció, akkor inkább nem szólal meg.
– Amikor csak lehet, olyan környezetet, társaságot kell biztosítani számára, amelyben jól érzi magát, nem stresszel, lazán tud viselkedni akkor is, ha nem szólal meg. Vannak, akik erre azt mondják, hogy így épp hogy nem ösztönzi semmi az SM-es gyereket a verbális kommunikációra, hiszen az ilyen környezetben elfogadásra, megértésre talál. Csakhogy nem az SM okozta stressz fogja megoldani a problémát, nem akkor fog elkezdeni beszélni, ha valaki netán kényszeríti. Magától kell megérnie rá, és ebben a megértő, elfogadó környezet segít a legtöbbet.
– Ne szégyelld őt, vagy ha ez mégis előfordul, lehetőleg ne mutasd előtte. Nincs nagyobb szégyen egy SM-es gyerek számára annál, hogy a saját családtagjai szégyellik őt. Ezáltal még értéktelenebbnek fogja érezni saját magát, a helyzetét pedig reménytelennek fogja látni, hiszen senkitől sem számíthat megértésre, elfogadásra.
