Az elmúlt hetekben újra bejárta a világsajtót és így a magyar sajtót is Iris Grace, egy ötéves autista kislány kiemelkedő művészi tehetsége.
Iris Grace-nél kétévesen diagnosztizáltak autizmust. A szülei a kislány beszédterapeutái tanácsára ismertették meg őt a festéssel mint az önkifejezés egy lehetséges formájával. Az eredmény minden várakozást felülmúlt: Iris nem csupán önmaga kifejezését találta meg a festésben, de alkotásai művészileg is kiemelkedőek.
Ha egy ilyen eset bekerül a médiába, a művészet bemutatása mellett (amely semmiképp sem elhanyagolható) nagyon jó alkalmat biztosíthatna ismeretterjesztésre, valamint az autizmussal kapcsolatos tévhitek, előítéletek eloszlatására. Azonban a magyar médiumok között alig akad olyan, amely ne betegségként említené az autizmust és a társadalomban amúgy is jelen lévő előítéletekre való ráerősítéssel ne az autisták marginalizált helyzetének a fenntartásához járulna hozzá. Egy példa, amely a pozitivnap.hu-n jelent meg:
“Az autizmus egyike korunk legtitokzatosabb betegségeinek. Még az orvosok is nehezen értik meg, annyi rejtélyt, meglepetést és váratlanságot hordoz magában. Egyszerre építi le azokat, akik áldozatául esnek, de ugyanakkor fel is emeli őket, és mintegy kárpótlásként különleges képességeket adományoz nekik.“
A cikk írója nyilván az olvasók érzelmeire akar hatni, ami önmagában egyáltalán nem probléma. A gond az, hogy (valószínűleg nem rossz szándékkal) mindezt olyan módon teszi, hogy egyrészt félrevezetően, másrészt rendkívül lealacsonyítóan beszél az autistákról, és így ezt a képet közvetíti az autizmusról nem vagy csak keveset tudó
olvasók százai, ezrei felé. Mindezek mellett a cikkek főként azt a társadalmi előítéletet erősítik meg, hogy egy autista csak akkor lehet a társadalom neurotipikusokkal egyenértékű tagja, csak abban az esetben elfogadható, ha – az átlagember szemével nézve – valami emberfeletti teljesítményre képes (több cikk is említi, hogy a kislány alkotásait Monet impresszionista festményeihez hasonlítják). A másik elfogadhatónak beállított eset az szokott lenni, hogy az illetőt egy aranyos kis retardként prezentálják, akihez jóindulatú fölényeskedéssel le lehet ereszkedni.
Egy rendkívül tehetséges vagy egy zseni autista nem az autizmusa ellenére képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani, hanem az autizmusa mellett. Az autizmus itt nem akadályozó tényező, hanem épp rásegíthet a teljesítményre, hiszen sok esetben növelheti az adott tevékenységre való fókuszálást vagy a ráfordított időt. Az autizmus nem jelent egyet a zsenialitással; autisták körében ugyanolyan arányban fordulnak elő zsenik, mint neurotipikusok körében.
Az autizmus nem egy olyan dolog, aminek a leírása attól függően változtatható, hogy milyen sztorival akarjuk eladni a lapot. Nem egy eszköz a történet minél hatásosabbá, érzelmesebbé tételére a kattintásszám növelése érdekében. Mindegy, hogy egy bulvárlapról, egy hírportálról, a legolvasottabb napilapról vagy épp egy megható történeteket megosztó blogról van szó.
Minden ehhez hasonló eset akadályt gördít az olyan autisták (és neurotipikus partnereik) útjába, akik azért küzdenek, hogy szabadon vállalhassák önmagukat a társadalomban és ne alacsonyabb rendűként tekintsenek rájuk, hanem a társadalom teljes értékű tagjaiként.
Iris egyik legjobb terapeutája egyébként a macskája, Thula.
