Egy olvasói reakció nem szó szerinti idézésével kezdeném, amelyet a kötelező munkahelyi karácsonyi rendezvénnyel kapcsolatos rövid facebookos beírásra kaptam. “Milyen szomorú, hogy nektek autistáknak az ünnepek csak a túlélésről szólnak. Sajnálom, hogy nem tudjátok szívvel-lélekkel megélni ezeket a meghitt ünnepeket, életre szóló, pótolhatatlan dologról maradtok le így minden évben.”
Na igen, tényleg tartalmazta az a pármondatos (panaszos) bejegyzés a jelen poszt címéül választott kifejezést, a reakcióban megfogalmazott következtetéseket viszont már vagy az illető fantáziájának, vagy az autizmusról elterjedt sztereotípiáknak – vagy esetleg a kettő kombinációjának – lehet tulajdonítani. Az igazság az, hogy sok aspi éppúgy szereti az ünnepeket, mint sok NT. Abba meg inkább bele sem mennék, hogy hányszor és milyen okokból láttam már NT-ket kiborulni a kimerültség hatására az ünnepek előtt, alatt vagy után, néha olyan intenzitással, amelyet egy meltdown-ra hajlamos aspi is megirigyelhetne. Mégsem lenne helyes azt a következtetést levonni, hogy ők nem tudják szívvel-lélekkel megélni az ünnepeket, vagy hogy azok számukra csak a túlélésről szólnának. Ugyanúgy, ahogy aspiknál is arról van szó, hogy a megszokottnál jóval többféle körülmény játszhat össze, amelyek stresszt okozhatnak vagy túlterhelődést idézhetnek elő. Ezekből következik most néhány, a releváns tippekkel és trükkökkel kiegészítve.
Borul a rutin
Az ünnepi készülődés, felhajtás, kötelező rokonlátogatások és egyéb ünnepi programok felborítják azt a napi rutint, amely egy aspi számára a biztonságot, a kiszámíthatóságot jelenti. Amennyiben nem a saját otthonunkban töltjük a karácsonyt, vagy mi látunk vendégül valakit, az teljes kizökkenést jelent. Jó eséllyel találkoznunk kell olyan emberekkel is, akikkel csak különleges alkalmakkor futunk össze, le kell futnunk velük a kötelező udvariassági köröket, majd beszélgetésbe kell elegyedni – ilyen esetben sokszor az NT-k sem tudnak felszabadultan viselkedni, amit a szituáció is nyomatékosít, ezért az interakció felszínes marad.
Fontos, hogy az ünnepi felhajtás alatt is legyen egy hely, ahová el tudsz vonulni feltöltődni, ha a meltdown figyelmeztető jelzéseit érzékeled. Utóbbiakra most érdemes fokozottan figyelni és inkább többször, kevesebb időre vonulni el regenerálódni. Ha mások az elvonulásodra rosszallóan reagálnak, nyugodtan meg lehet mondani nekik, hogy ha nagyon elfáradsz (személy- és szituációfüggő, hogy milyen fajsúlyú szavakat érdemes használni), annak sokkal rosszabb következménye lesz. Ne rövidítsd le a regenerálódáshoz szükséges időt kizárólag azért, mert mások ezt várnák.
Vásárlás
Ha teheted, kerüld el a nagy bevásárlóközpontokat, ahol az ünnepek előtti néhány hetes időszakban a szenzoros túltelítődés folyamata a nagy tömegnek, a szokásosnál jóval több vizuális és auditív ingernek köszönhetően hamarabb bekövetkezik. Ha mégis kénytelen vagy ilyen helyre menni, lehetőleg előre nézd ki, hogy mit szeretnél, hol találod meg azt, majd menj célirányosan. Így jóval kevesebb időt töltesz abban a különösen ingergazdag környezetben, mintha vaktában keresgélnél. A leghatékonyabb megoldás pedig az, ha a karácsonyi nyüzsgés kezdete előtt szerzed be az ajándékokat, vagy legalább egy részüket.
Ajándékokra adott reakció
Sok aspi a kiszámíthatatlanság miatt egyáltalán nem szereti a meglepetéseket. Ezzel magam sem vagyok másként, ezért a meglepetés ajándékoknál sokkal jobban szeretem, ha megkérdezik, mit szeretnék és annak alapján választanak valamit. Akikről tudom, hogy ugyanígy gondolkodnak, azokat én is megkérdezem. Persze ha valaki a meglepetéseket szereti, az ugyanúgy tiszteletben tartandó.
Az NT standardok szerint az ajándéknak illik örülni és azt illik ki is mutatni – ami nem mindig sikerül az elvártnak megfelelően, még akkor sem, ha történetesen örül az érintett az ajándéknak. Nehéz eset, ha az ajándékozó az egészből erkölcsi kérdést csinál és számára a karácsonyi hangulat fokmérője az, hogy a többieknek mennyire tetszenek az ajándékai – helyesebben az, hogy mennyire mutatják ki az örömüket. Ha nem úgy reagálnak, ahogy elvárja, akkor azt személyes sértésnek veszi, ami olyan apróságokban is megnyilvánulhat, hogy az este folyamán ötször is felteszi ugyanazokat a kérdéseket: “De biztos, hogy tetszik neked? Ugye tényleg örülsz neki? Annyit törtem a fejem, hogy mit keressek neked, remélem, nem lőttem mellé.Na mondd már, hogy tényleg tetszik.”
Gyerekként mivel tudtam, hogy hová rejtik a családtagjaim az ajándékokat, néha meg is lestem őket néhány nappal karácsony előtt, így elő tudtam készíteni magamban egy reakciót, amit ajándékbontáskor elsütöttem. Persze nem mindig sikerült jól – volt olyan eset, hogy miután kicsomagoltam az utolsó ajándékot, egy játék vonatot (aspigyereknél a sztereotípiák szerint ezzel úgysem lehet mellélőni), nem azt mondtam, hogy “Jaj de jó, nagyon tetszik”, hanem azt, hogy “Ennyi az egész?” Nevelési célzattal rögtön ki is tépték a vonatot a kezemből (“Hát akkor nem kapsz még ennyit sem”). Később persze visszaadták, de ez jó példának bizonyult arra, hogy hogyan nem kell reagálni az ajándékokra.
Hogy hogyan kell, az viszont nem egyszerű, már csak azért sem, mert az aspiknak sokszor az érzelmek kimutatása nem megy könnyen, így aztán külső szemlélő számára nem mindig a valós üzenet megy át. Rám felnőttként az analizáló arckifejezés jellemző, mivel azt mások mindig érdeklődésnek veszik. Ezenkívül ha mindenki bontogat, akkor kevésbé nézik az emberek egymás reakcióját, ami aspi szemszögből előny.
Ünnepi menü
Sokan képtelenek változtatni a hagyományokon és ugyanazt a menüt készítik, amit annak idején a szüleik és nagyszüleik is az ünnepi asztalra tettek – akár ízlik az új családtagoknak, rokonoknak, akár nem. Több aspit (de NT-t is) ismerek, akik az ünnepi ebédet vagy vacsorát leplezett nemtetszéssel fogyasztják, mert olyan összetevők vannak benne, amelyeket egyáltalán nem kedvelnek. Ezzel legtöbbször az étel elkészítője is tisztában van, azonban a hagyomány az hagyomány, vagyis ez van, ezt kell szeretni. Holott nem jelentene szentségtörést néhány változtatás az ünnepi menüben annak érdekében, hogy mindenki elégedett legyen vele. Természetesen nem arról van szó, hogy egyvalaki miatt mindent fel kellene borítani, csak épp annyit kellene elérni, hogy az ünnepi menüt minden családtag szívesen fogyassza.
Bónusz: kötelező munkahelyi karácsonyi rendezvény
Vagy preszilveszter. Ha nem is mindig kötelező a részvétel, sokszor kimondatlan elvárás. Munkahelyi környezeten kívül teljesen más interaktálni a kollégákkal, mint az irodán belül, ami nem mindig megy zökkenőmentesen. Ha megterhelő számodra, hogy a szokásostól eltérő környezetben kell feltalálnod magad a kollégáid társaságában, akkor azokhoz csapódj, akiket jobban ismersz és akikkel amúgy is többet kommunikálsz.
