A kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (félelem, meghatottság, zavarodottság, bizonytalanság, lelkesedés stb) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor a sajátjuktól nagy mértékben különböző kulturális vagy társadalmi környezetbe kerülnek és ott kell helyt állniuk. Bár a kulturális sokkról sokan csak mint egy idegen ország kultúrájában való létezés folyamán szerzett tapasztalatokra asszociálnak, a jelentésköre ennél jóval tágabb. Ha elfogadjuk a kultúra antropológiai megközelítését, amely által átláthatjuk a társadalmi hálózatok, az emberi cselekvés, gondolkodás sokféleségét, láthatjuk, hogy a kulturális csoportok igazából rendkívül sokfélék lehetnek: ugyanúgy szerveződhetnek nemzetiség vagy etnikai hovatartozás, mint nem, kor, szexuális irányultság, neurodivergens állapot, de akár valamilyen érdeklődés vagy elkötelezettség köré is.
Milyen lehet egy kulturális sokk?
Nézzünk egy nagyon egyszerű példát:
“Franciatanárként dolgoztam egy katonai akadémián Dél-Koreában. Tél volt, órát tartottam, ahogy szoktam, de nem tudtam nem észrevenni, hogy sok tanuló náthás. Egyikük sem fújta ki az orrát, hanem egész óra alatt szipogtak. Kicsit idegesített a dolog, nehezen tudtam a tanításra koncentrálni. Végül elővettem egy csomag papírzsebkendőt és szét akartam osztani a tanulók között, hogy ki tudják fújni az orrukat. Meglepődtem, amikor mindegyikük elutasította. Folytattam a tanítást, de nem értettem az egészet. A kolléganőm jött rá arra, hogy Koreában az orrfújás ugyanolyan tapintatlannak számít, mint Európában a hangos náthás szipogás.”
Amint arról a cikk elején is szó volt, a kulturális sokk nem korlátozódik országok kultúrái közötti különbségekre:
“Amikor legutóbb munkahelyet váltottam, első nap vittem magammal a saját kis készletemet, amit az előző helyeken is használtam: saját bögre, tányér, evőeszköz, írószerek. Ezeket természetesen az asztalomon, illetve az étkezőben tartottam. Hamar észrevettem azonban, hogy az evőeszközeim nem mindig vannak a helyükön, a bögrém is rendszeresen ‘elvándorol’ az íróasztalomról, hogy aztán a szomszéd irodában kerüljön elő két nappal később, az írószereimnek pedig pár nap múlva nyomuk sem volt. Nem akartam szólni, amikor láttam, hogy valaki az én tányéromból eszik vagy az én kanalammal kavargatja a kávéját, de kellemetlenül éreztem magam. Amikor jeleztem egyik kollégámnak, hogy szükségem lenne egy tollra, hol találok egyet, ő a szomszéd asztalra mutatott: ‘Van ott elég, vegyél el egyet.’ ‘De az az Ádámé’, válaszoltam, amire az volt a válasz, hogy ugyan már, itt minden közös, mindenki mindent használ. Azóta sem értik, minek nekem pl. saját bögre, amikor van épp elég a konyhában.”
Hogyan nyilvánulhat meg a kulturális sokk autizmusban?
Erre sokan tudnának példát mondani, akik – ahogy szinte mindenki – neurotipikusok között szocializálódtak és valamilyen módon – általában felszínesen – kapcsolatba kerülnek autizmussal, például hallanak a szomszéd gyógypedagógus által vezetett autista csoportról vagy a kolléga autista gyerekéről. Az ilyen élményekhez gyakran társul negatív kulturális sokk:
“Megrágja a szőnyeget, nem beszél? Én megőrülnék tőlük, Isten őrizz, hogy nekem ilyen gyerekem legyen.”
“Csak ülnek és néznek merev arccal? Huhh, nekem nem lenne türelmem hozzájuk, ki tudja, értenék-e egyáltalán, amit mondok.”
A kulturális sokk azonban nem csak negatív, hanem pozitív is lehet. Ezalatt azt kell érteni, hogy olyan pozitív érzelmeket vált ki, mint pl. a meghatottság, az elragadtatás vagy épp a gondoskodásra való hajlam:
“Jaj, de cukik!”
“Milyen tiszta szívű, őszinte, jólelkű emberek.”
“Milyen kis aranyos, fura csodabogarak, nagyon imádnivalóak.”
Azoban azok a tapasztalatok, amelyek csupán felszínes (és sokszor nem is saját) tapasztalatból vagy egyetlen érintett megismeréséből származnak, meglehetősen szűkkörűek és sokszor sztereotipikusak (“Biztosan minden autista olyan, mint ő/ők”), ezért kulturális sokk egy későbbi szakaszban is érhet egy neurotipikus személyt. Ha például úgy dönt, hogy meg szeretne ismerni felnőtt autistákat annak érdekében, hogy jobban megértse a környezetében lévő érintettet, vagy csak mert egyszerűen kíváncsi, milyenek az autisták, ezért pedig regisztrál egy autisták számára üzemeltetett fórumra vagy elolvas néhány személyes beszámolót, nagyon gyakran előfordul, hogy nem azt kapja, amit az előzetes ismeretei vagy számításai alapján vár. És itt jön újra a kulturális sokk, ugyanis sokan ekkor szembesülnek először olyasmikkel, hogy:
– az autisták tudnak értelmesen beszélni
– sok autista egyetemi diplomát szerez, akár többet is
– sok autista képes az önálló életvitelre
– sok autista párkapcsolatban, házasságban él
– sok autista nem elégszik meg a társadalom által rá osztott másodrendű állampolgár szereppel, hanem egyenlő bánásmódot akar
Általában ezek azok, amelyek leghamarabb felszínre kerülnek és megdöbbentő érzést, bizonytalanságot, zavarodottságot váltanak ki azokból, akik nem erre számítottak.
Autisták is megtapasztalhatják
Sokan nem is gondolnák, hogy egy neurotipikus környezetben szocializálódott autista ugyanúgy megtapasztalhatja a pozitív vagy negatív kulturális sokkot más érintettek társaságában, mint egy neurotipikus. Van, akit már a legelején lelkesedéssel tölt el, hogy a spektrumtársak nem utasítják el néhány korábban furcsának tartott megnyilvánulása miatt, és úgy érzi, ők lesznek az életre szóló barátai. Más azzal a feltételezéssel lép be egy aspergeres csoportba, hogy a többiek nem lehetnek olyan okosak és tájékozottak, mint ő, elvégre az autisták között ritka az olyan okos és művelt egyén, mint ő – ám ezekre a többiek hamar rácáfolnak, amit az új belépő hirtelen nem tud hová tenni.
Ítéletet könnyű mondani
A kulturális sokk hatására könnyen alkotunk ítéletet. Ha olyan viselkedésnek vagyunk szemtanúi, amely bár ártalmatlan, de megszeg egy normát vagy akár csak eltér az általunk megszokottól (pl. látunk egy stimmelő autistát, vagy egy gyereket, aki a nagy zaj és tömeg hatására kiborul és hangosan sikít), automatikusan azt gondolhatjuk: nem normális, neveletlen, tapintatlan. Ennek egyik oka az, hogy a hasonló szituációkat általában kellemetlenek érzékeljük és ezért mielőbb le akarjuk zárni őket. Az ítéletalkotás ennek egy gyors és egyszerű módja, hiszen így nem kell megvizsgálnunk a helyzetet, nem kell megpróbálnunk megérteni a másikat, mert ő alapvetően bunkó, neveletlen, nem normális stb. A pozitív kulturális sokk esetében is hasonló a helyzet: nem akarjuk tágabb perspektívából megvizsgálni a szituációt, mert az a kevés, amit tapasztaltunk, kellemes érzéssel tölt el.
Mit érdemes tenni?
Először is érdemes észben tartani, hogy nem minden kívülállók számára szokatlan viselkedésnek az az oka, hogy az illető abba a bizonyos kultúrába/csoportba tartozik. Egy adott megnyilvánulás, viselkedés hátterében többfajta ok is állhat, ilyen lehet valamilyen környezeti hatás vagy egyéb pillanatnyi személyes tényező, pl. fáradtság, stressz, öröm. Ezek gyakran hatással vannak arra, ahogyan valaki viselkedik vagy beszél. Nem árt óvatosnak lenni a kulturális sokk okozta érzelmek azonnali kinyilvánításával, hisz a kezdeti benyomások sokszor nem helytállóak az adott csoportra, szituációra nézve.
A kulturális sokknak több fázisa van, amelyek nem csupán személyenként lehetnek eltérőek, hanem attól függően is különböznek, hogy mennyi időt töltünk a számunkra idegen környezetben, milyen előzetes információval rendelkezünk róla, milyen előítéleteink voltak, mielőtt odakerültünk, van-e lehetőségünk rögtön elmenekülni, vagy pedig kénytelenek vagyunk hosszabb időre ott maradni. Arra is emlékeztessük magunkat, hogy a másság önmagában nem rosszabb, nem elítélendő, nem lebecsülendő, nem is egy veszélyeztető tényező, hanem egyfajta variáció, ezzel együtt viszont a kulturális sokk egy természetes emberi reakció. Érdemes tehát nem élből elutasítóan, hanem nyitottan állni a különbözőséghez és úgy tekinteni a kulturális sokkra, mint egy tanulási lehetőségre – nem csak a másik kultúráról, hanem a sajátunkról és önmagunkról is.
