Asperger Plusz

Az autizmus és a szülői nevelés

Erről a témáról Semota is írt már, azonban úgy látom, hogy ha 2017-ben az emberek tudásszintje ott tart, hogy gyermekvédelmi és egyéb hivatalos szervezetek dolgozói jelentik ki meggyőződéssel, hogy az autizmusnak a nem megfelelő szülői nevelés az oka, újra és újra elő kell venni a témát.

Az autizmus kialakulásának oka nem a szülői nevelés.

A mi társadalmunk a családi kapcsolatokért és a család megfelelő működéséért elsősorban a nőket teszi felelőssé, aminek hatására az emberek a családon belüli viselkedés, kapcsolatok bármilyen általuk észlelt funkcionális zavaráért hajlamosak a szülőket, de elsősorban az anyát hibáztatni, különösen akkor, ha a gyerekekről van szó. Ha egy gyerek nem viselkedik valaki igényeinek megfelelően, máris rásütik, hogy “rosszul van nevelve” vagy “biztos nem foglalkoznak vele eleget”.

Ez a beidegződés sokszor magukban a szülőkben is annyira mélyen gyökerezik, hogy úgy érzik, valamiképpen ők tehetnek róla, ha a gyerekük “más”. Ezt támasztja alá az is, hogy sok szülő lelkiismeret-furdalással veszi tudomásul a gyereke autizmus diagnózisát (“Én rontottam el valamit? Én tehetek róla?”) vagy egyfajta megkönnyebbüléssel éli meg azt (“Jaj de jó, nem én neveltem rosszul a gyereket”). Azonban külön kihívást jelent a szűkebb és tágabb környezettel is elfogadtatni, hogy a családi háttér az autizmustól független (“Anyám folyamatosan engem hibáztat, amiért a gyerek furcsán viselkedik”). Az sem könnyít a helyzeten, hogy sokan lazán veszik a bátorságot, hogy folyamatosan beszólogassanak a szülőnek, ha a gyereke nem fér bele az általuk definiált “normális” kategóriába – kérdezzétek meg akármelyik autista gyereket nevelő szülőt, bizonyára tud példát mondani arra, miként oktatták ki vadidegenek arról, hogyan kellene nevelnie a gyerekét. Az én szüleim is többször megkapták, hogy azért “lettem ilyen”, mert ők rosszul neveltek.

Létezik azonban néhány meglehetősen egyértelmű körülmény, amely a család mellett jelentős hatással bír a gyerek viselkedésére és a személyiségének alakulására. Feltételezhetően kevés ember jelentené ki magáról, hogy a gyerekkorában formálódó személyiségére csak és kizárólag a szülői nevelés nyomta rá a bélyegét. Először is, a gyerek az ideje jelentős részét intézményben, a családon kívül tölti, ahol sok más emberrel is érintkezik. Ezek a kapcsolatok ugyanúgy hatással vannak a gyerek viselkedésére, mint a szűkebb családon belüli kapcsolatok. Ezenkívül léteznek olyan dolgok, amelyek teljesen függetlenek a családtól, kortársaktól, pedagógusoktól, viszont ugyanúgy hatással vannak a gyerek viselkedésére. Ilyen például az autizmus, de ide sorolható az ADHD és még egy rakás olyan meghatározó tényező, amely genetikai okokra vezethető vissza.

Az autizmus nem más, mint az emberi létezés egy másféle variációja, amellyel sokszor azért nem könnyű együtt élni, mert mi érintettek a neurotipikusokhoz képest jelentős kisebbségben vagyunk. Ezáltal pedig egy olyan világban kényszerülünk élni, amelyet nem a mi igényeinkre rendeztek be, de feltétel nélküli alkalmazkodást várnak tőlünk. Kapunk egy “alsóbbrendű” címkét és sokunkat olyan speciális fejlesztésekre küldenek, ahol a többségi társadalomhoz próbálnak minket igazítani. Aki úgy érzi, hogy a társadalom folyamatosan egy tőle idegen szerep játszására kényszeríti, ha pedig ezt nem mindig tudja az elvártnak megfelelően hozni, akkor bünteti, annak állandó stressz az élete és nem tudja úgy kibontakoztatni a képességeit, ahogy azt egy elfogadó környezetben tehetné. Ennek sokszor látható jele is van: lemarad a tanulásban, nem tud sehová beilleszkedni, csökken a munkahelyi teljesítménye (vagy munkát sem kap), nem jár el sehová, gyakran kiborul, egészségügyi problémái lesznek. A nem túl széles látókörű ember pedig ezeket látva csak a saját előítéleteit erősíti meg (“Na ugye, megmondtam, ezektől nem lehet sokat várni”), majd levonja a következtetést, hogy nem érdemes az autistáknak még ennyit sem megadni, hisz úgyis csak fölösleges idő- és energiapazarlás.

Az elérhető (hangsúlyozom, elérhető, nem pedig egy átlagos anyagi körülmények között élő család helyzetét ellehetetlenítő) fejlesztéssel természetesen nincs gond, amennyiben az a gyerek képességeire van szabva és olyan módon segíti a többségi társadalomban való boldogulását, hogy nem kényszeríti az autisztikus jellemzők, tehát a személyisége egy integráns részének az elrejtésére. Az autizmus ugyanis nem választható külön a személyiségtől, nem irtható ki, nem “gyógyítható” és nem “oldódik meg” azzal, hogy sokan a szülők nevelési elveit akarnák megváltoztatni. A mi képességprofilunk sem kevésbé értékes a neurotipikus képességprofilnál. Hozzájuk hasonlóan a mi is világ sokszínűségéhez járulunk hozzá, jogunk van olyannak lenni, amilyenek vagyunk és úgy élni, ahogyan szeretnénk. Erről szól a neurodiverzitás elve.

Közösség
Autizmus érintett szemszögből

Gyere a fórumunkra és beszélgess velünk meg másokkal autizmusról, NT világról, nehézségekről, jó dolgokról, speciális érdeklődési területekről vagy bármi másról! A fórum üzemeltetői is autisták. Elsősorban érintett felnőtteket várunk, de limitált számban neurotipikus családtagokat, érdeklődőket is fogadunk.

Olvasnivalók