Terjed a Facebookon, a Twitteren és a sajtóban Alyssa Milano amerikai színésznő felhívása, amelyet azt követően tett közzé, hogy több mint 30 másik színésznővel együtt nyíltan mesélt arról a sajtónak, hogyan zaklatta őket Harvey Weinstein producer. A felhívásban a színésznő arra buzdítja a nőket, hogy ha ők is átéltek már szexuális zaklatást, írják ki az üzenőfalukra, hogy “me too”, vagyis hogy “engem is”, ezekkel a hashtagekkel: #metoo #1billionrising #courage #rise A kezdeményezés célja az, hogy a szexuális zaklatás áldozatai ne hallgassanak többé, hanem a nyilvánosság erejével irányítsák rá a figyelmet arra, hogy milyen gyakran fordulnak elő ilyen esetek. Magyarországon Sárosdi Lilla színésznő adott egy löketet az ügynek azzal, hogy a Facebookon elmesélte saját 20 évvel ezelőtti élményét.
A felhívások hatására rengeteg nő osztotta meg a saját történetét, vagy írt ki csak annyit, hogy “me too”. De nem csak nők, hanem férfiak is reagáltak – fontos észben tartani ugyanis, hogy szexuális zaklatásnak nem kizárólag nők eshetnek áldozatul.
És nem csak neurotipikusok.
De még mennyire nem. Az autista gyerekek és felnőttek sokkal nehezebben igazodnak el a szociális interakciók útvesztőjében, mint az NT-k, mert nem mindig nem tudják dekódolni a ki nem mondott vagy nem egyértelmű üzeneteket. Ezért a bántalmazást sem mindig ismerik fel, nehezebben tudják beazonosítani az arra utaló jeleket, így aztán a bántalmazásra hajlamos emberek könnyebb prédának látják őket. Ennélfogva ők még inkább ki vannak szolgáltatva a szexuális zaklatásnak is, legyen az elkövető akár a partnerük, akár egy távolabbi ismerős vagy épp ismeretlen személy.
Sok érintett nő a környezettől kapott negatív visszajelzések hatására annyira értéktelennek tartja magát, hogy már annak is örül, ha egy neurotipikus férfi szóba áll vele. Sokszor dominál a megfelelési kényszer is: azt gondolja, hogy a neurotipikus társadalom könnyebben befogadja őt, ha alárendelődik másoknak. Ezért aztán nem is teszi szóvá, ha valami zavarja, épp ellenkezőleg: magát hibáztatja, mert úgy érzi, nem tud megfelelni.
Egy bántalmazó hajlamú neurotipikus férfi ezt az attitűdöt nagyon hamar megérzi és ki is éli a magát értéktelennek tartó, önbizalomhiányos aspinőn a hatalomvágyát. Azt is könnyen eléri, hogy a nő úgy érezze, nem érdemes ezt kifogásolni, hiábavaló lenne másoknak szólni, segítséget kérni, mert:
– a férfi viselkedése teljesen természetes, a nővel van gond, amiért nem tetszik neki
– a nő ezt érdemli, legyen olyan, amilyennek a férfiak látni óhajtják, és akkor majd nem ezt fogja kapni
– úgysem hinne neki senki
A szexuális zaklatást átélt autisták helyzetét ugyanis több tévhit is súlyosbítja:
Tévhit: Az autistáknak nincsenek szexuális igényeik.
Tény: Az autizmus az idegrendszert érinti, nem pedig a testi funkciókat, következtetésképpen az autistáknak ugyanúgy vannak szexuális igényeik, mint a neurotipikusoknak. Ha megtagadják tőlük a szexualitásukat, azzal még sérülékenyebbé teszik őket.
Tévhit: Az autisták nem vágynak párkapcsolatra / nem tudnak párkapcsolatot kialakítani.
Tény: Nagyon sok autistának van párja, családja, gyereke. És van, akinek nincs és nem is vágyik rá.
Tévhit: Az autisták épp hogy hajlamosabbak mások bántására, mint az NT-k.
Tény: Az autizmus a bántalmazó hajlam kialakulására nincs hatással, következtetésképpen az autisták között ugyanakkora arányban fordulnak elő bántalmazásra hajlamos személyek, mint a neurotipikusok között.
Tévhit: Az autisták szexuálisan nem vonzók, ezért senki nem is akarna hozzájuk közeledni.
Tény: Az autizmushoz önmagában nem társulnak olyan külső jegyek, amelyeket sokan visszataszítónak érzékelnek. Ezenkívül a szexuális zaklatás nem a vonzalomról, hanem a hatalomról szól, arról, hogy az illető megteheti, hogy elnyomja, megalázza a másikat.
Röviden tehát:
– Az autisták a társas érintkezésben elszenvedett hátrányaiknak és a környezetük negatív visszajelzéseinek köszönhetően sokkal sérülékenyebbek a bántalmazókkal, zaklatókkal szemben.
– A törvények nem kedveznek a szexuális erőszak, zaklatás elszenvedőinek.
– A társadalomban nagyon erős az áldozathibáztatás.
– A társadalomban nagyon nagy a közöny.
– Az autistákkal szemben rengeteg a sztereotípia.
– Mindez pedig sokakat eltántorít attól, hogy segítséget kérjenek – sőt, sokan nem is tudják, hová fordulhatnának segítségért.
– Ennek következménye a még alacsonyabb önértékelés és ezáltal a még sebezhetőbbé válás.
Mit lehet tenni?
A legfontosabb a megelőzés. Az autista gyereket meg kell tanítani arra, hogy a saját testével egyedül ő rendelkezik, meg kell értetni vele, mit engedhet meg másoknak és mit nem. Ezen belül joga van kijelölni a saját határait és joggal várhatja el, hogy mások tiszteletben tartsák azokat. És ahhoz is joga van, hogy megvédje a saját határait, ha olyasvalakivel találkozik, aki – akár egyetlen alkalommal, akár rendszeresen – átlépi őket.
Fontos tudatosítani az érintettekben, hogy ők ugyanúgy értékes emberek, mint bárki más. A társadalom ennek az ellenkezőjét sugallja nekik, kevesebbre tartják őket, ennek következtében pedig ők is saját magukat, ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sokan közülük kihasználhatóvá válnak. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a közvetlen környezetük nyitott, elfogadó és támogató legyen.
Legyünk akár autisták, akár neurotipikusok, figyeljünk egymásra. Ha a környezetünkben bántalmazásról szerzünk tudomást vagy akár csak felmerül ennek a gyanúja, ne fordítsuk el a fejünket, ne igyekezzünk tudomást sem venni a dologról és legfőképpen ne a fejünkben lévő sztereotípiákat aktiváljuk, hanem mutassunk érdeklődést, kérdezzünk, hallgassuk meg az illetőt és bármilyen lehetséges módon segítsünk neki, biztosítsuk a támogatásunkról.
