Miért ekkora divat manapság autistának lenni? Miért olyan jó a meg nem értett zseni szerepében tetszelegni? – szegezte nekem valaki a kérdést pár éve egy nyilvános fórumon. Szó ami szó, az autisták egyre inkább láthatóak, egyre több helyen és egyre bátrabban ki is állnak a saját érdekeikért, ezért egyre többször találkoznak velük azok is, akik nem különösebben érdekeltek a témában, ellenben szívesen szólnak bele bármibe, amiről nem sokat tudnak. Bár az érintettek, szülők, hozzáértők számára valóban irritáló lehet, ha valaki az autizmus/Asperger-szindróma kifejezéseket hallva azonnal divatot kiált, ez egy jó alkalom lehet ismeretterjesztésre is.
A divat kérdése elsősorban az Asperger-szindrómával vagy az úgynevezett magasan funkcionáló autizmussal kapcsolatban merül fel, a háttérben pedig az áll, hogy rengeteg ember csak sztereotípiákban gondolkodik az autizmusról. Szinte mindenkinek ismerős az a pozitív előítélet, hogy az autisták egytől-egyig zsenik valamiben.
A zseni sztereotípia, vonatkozzon akár as Aspergerre, akár általánosságban az autizmusra, helytelen.
Miért tűnik mégis úgy a kevés ismerettel rendelkező kívülállók számára, hogy az érintettek többsége valamiben zseni?
Az autisták többségének van valamilyen speciális érdeklődési területe. Ez a sztereotípiákkal ellentétben nem feltétlenül műszaki érdeklődés, hanem lehet bármi. Autista felnőtt ismerőseim a legkülönbözőbb speciális érdeklődési területekkel rendelkeznek, ezek közt van informatika, környezettudomány, nyelv, kultúra, művészet, történelem, sport, gazdaság stb. Vannak, akiknél egy adott érdeklődés egy életen át megmarad, másoknál ezek állandóan változnak.
Az autisták általában nagyon sok időt és energiát fordítanak a speciális érdeklődési területükre és nagy mennyiségű tudást halmoznak fel. Ha lehetőségük van ezen a területen elhelyezkedni, kiemelkedően jól teljesítenek. Szeretnek sokat beszélni a speciális érdeklődésű területükről, miközben sokszor nem veszik észre, hogy untatnak vele másokat. Előfordul, hogy monológjukat – nagyrészt akaratlanul – olyan szakkifejezésekkel tűzdelik tele, amelyeket az őt hallgatók nem értenek, ezért utóbbiak hamar el is veszítik az érdeklődésüket, a beszélőt pedig gyakran nagyképűnek könyvelik el, vagy úgy tekintenek rá, mint egy nagy tudású specialistára.
Ám mindez még nem feltétlenül jelent egyet a zsenialitással.
Ezenkívül minél inkább látható hátrányokkal rendelkezik egy érintett az élet egyéb területein, annál inkább kitűnik, ha valamiben átlagon felül teljesít. Míg egy neurotipikus művészt, aki mások szemében teljesen átlagos életet él, csupán jó szakemberként tartanak számon, addig egy autista művészt, aki az élet más területein több látható nehézséggel is küzd, könnyen fenoménnak tarthatnak.
Autista zsenik mindettől függetlenül léteznek. Ám arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy az ő körükben nagyobb arányban fordulnának elő zsenik, mint a nem autisták körében.
A figyelemfelhívó rendezvények, az érdekvédelem és a diagnózisok számának növekedése kapcsán ugyancsak elő szokott kerülni, hogy az autizmus az utóbbi időben felkapottá vált, vagy divat lett – hisz régebb ezek a retardok szépen a háttérbe húzódtak, most meg mások szeme láttára majomkodnak, ráadásul egyre többen vannak. Mégis milyen dolog ez? Az autisták azonban ma sincsenek többen, mint régen. A diagnózisok számának emelkedése nem az autisták számának a növekedésében keresendő, hanem abban, hogy ma már jóval többet tudunk az autizmusról, mint néhány évtizede, amikor még autistának lenni veszélyesnek és megvetendőnek számított. Mivel ma már egy nyitottabb és felvilágosultabb társadalomban élünk, az érintettek nem kívánnak közkívánatra szerényen meghúzódni, hanem azt szeretnének, amit mindenki más: elismerést, egyenjogúságot, egyenlő bánásmódot. Nyitottság és a másság elfogadása terén azonban még ma is bőven van hová fejlődnie a mai társadalmaknak is, ezért szükség van a marginalizált csoportok érdekvédelmére és figyelemfelhívó rendezvényeire.
A divatot kiáltók hajlamosak elfelejteni, hogy az autizmus spektrum nem csak Asperger-szindrómából és ún. magasan funkcionáló autizmusból áll. A spektrumon lévők értelmi képességeket, tulajdonságaikat, jellemvonásaikat, műveltségüket, érdeklődései területeiket tekintve éppúgy sokfélék, mint a spektrumon kívüliek, vagyis a neurotipikusok.
Persze vannak, akik tényleg azért teszik magukra az Asperger-szindróma címkét, mert azt hiszik, ez valami menő dolog. Például hallották valahol, hogy Einstein, Tesla, Bill Gates is aspi (volt), és azon nyomban rájöttek, hogy ők is azok. Nem nagyon fárasztják magukat tájékozódással, szakirodalom olvasásával, hanem jó esetben elolvasnak pár bekezdést a Wikipédián, majd kényelmesen hátra is dőlnek abban a tudatban, hogy megtalálták a magyarázatot arra, miért nem úgy alakulnak a dolgaik, ahogy szeretnék: azért, mert a világ tele van hülyékkel, akik nem értik meg a magukfajta kiemelkedően intelligens elméket.
Túlnyomó többégük azonban nem aspi és fogalma sincs arról, milyen kihívásokkal szembesül élete során egy valóban érintett. Az ő autizmusról alkotott tudásuk itt nagyjából ki is merül és ezeket a helytelen és káros sztereotípiákat közvetítik a környezetük felé is.
Mind tudjuk, hogy vannak, akik bizonyos irányzatokat, stílusokat, életformákat divatból követnek. A divat követése egyéni döntés kérdése. Az autizmus azonban nem választható, hanem egy genetikai okokra visszavezethető, az átlagostól eltérő érzékelési- és képességprofil. Épp ezért divatból senki nem lesz autista, mert a saját idegrendszerét senki nem tudja újrahuzalozni.