A legolvasottabb cikk a blogon a szemkontaktusról szóló írás. Ennek két oka van: egyrészt nagyon sokan keresnek rá arra, hogy miért nem néz rájuk egy rokonuk, barátjuk vagy üzletfelük, ha beszélnek hozzá, másrészt a szemkontaktus hiánya egy olyan autizmushoz (is) köthető jellegzetesség, amelyről viszonylag sokan tudnak.
Bizonyára mindenki hallotta már – ha máskor nem, akkor gyerekkorában – azt a figyelmeztetést, hogy “Nézz rám, ha hozzád beszélek.” Ez abból a feltételezésből ered, miszerint csak akkor tudunk figyelni valaki mondanivalójára, ha rá nézünk, miközben beszél. Azonban nem csak a szemkontaktust társítják sokan ahhoz a jelenséghez, amelyet aktív figyelemnek neveznek. De hogyan is kell – az aktív figyelmet ekképp meghatározók szerint – viselkedni, figyelni, ha minden szükséges információt be akarsz fogadni?
– tartsd a szemkontaktust
– ne hagyd, hogy a környezet (egyéb beszélgetések, hangok, fények stb.) elvonják a figyelmedet
– figyelj a másik fél testbeszédére
– a testtartásod legyen nyitott, érdeklődést sugalló
– mosolyogj, alkalmanként bólints
– ne szakítsd félbe a beszélőt kérdésekkel vagy ellenérvekkel
– amikor arra kerül sor, válaszolj őszintén és tisztelettudóan
Feltételezhetően nem csak az autisták között vannak, akik ettől a listától falra másznak, hisz az egész nem annyira az információ befogadására szolgál, hanem sokkal inkább arra, hogy kiszolgáljuk a beszélő igényeit, alárendelődjünk neki és kellemes hatást keltsünk benne. Autisztikus szemszögből nézve több probléma is van vele.
A szemkontaktus tartása nagyon sok autistának nehéz. Nemhogy megkönnyíti, hanem épp nehezíti, sőt néha egyenesen ellehetetleníti az aktív figyelést. Kutatások is igazolják, hogy az autisták hajlamosabbak inkább a beszélő száját nézni, más pontra szegezni a tekintetüket vagy épp ide-oda járatni a szemüket, ami segíti őket az auditív információ befogadásában. A szemben tükröződő érzelmek, amelyek sokszor nincsenek is összhangban a mondottakkal, összezavarhatnak egy autistát, így az elhangzottak feldolgozása jóval nehezebbé válik számára. A szemkontaktus részleges vagy teljes kerülése nem feltétlenül jelenti tehát azt, hogy a hallgató nem figyel – sokszor épp az ellenkezőjére utal.
A második szempont már csak azért is problémás auti szemszögből, mert az autisták számára egy ingergazdag környezetben rendkívül nehéz egyvalamit kiszűrni és minden mást kizárni. Ide vezethető vissza a nagyon sok érintettre jellemző szenzoros érzékenység. Van, akit az erős fények zavarnak jobban, mást a hangok, megint mást a szagok stb. Ha az autisták sok időt kénytelenek egy zsúfolt, zajos környezetben tölteni, előfordul, hogy túltelítődnek és nem lesznek képesek a teendőik végzésére, amíg el nem hagyják a helyszínt és nem szánnak elegendő időt a regenerálódásra. Nem döntés kérdése – amint azt néhány neurotipikus tévesen gondolja – hogy kizárjuk az egyéb környezeti tényezőket és csak egyvalamire figyelünk.
A nyitott, érdeklődést sugalló testtartás, az időnkénti bólintás és a mosoly sokkal inkább a beszélő igényeinek való megfelelés jele (hisz ő minden bizonnyal azt szeretné, hogy láthatóan minél nagyobb érdeklődést és elismerést mutassanak a mondanivalója iránt), nem pedig az információ befogadását segíti. Ellenkezőleg, ha még arra is külön figyelnünk kell, hogy érdeklődést mutassunk, bólogassunk és mosolyogjunk, az attól veszi el az energiát, hogy a hallottakat feldolgozzuk.
Arra valóban jó odafigyelni, hogy ne szakítsuk félbe a beszélőt, ne vágjunk közbe egy mondat közepén. Ez alól viszont kivétel lehet (pláne ha a felek egyenlő státuszúak, nem pedig egy alá-fölérendeltségi viszonyrendszerben kommunikálnak), ha valaki egy hosszú monológot ad elő, nem figyelve arra, hogy a másik félnek lenne kérdése vagy hozzáfűznivalója. Ez néha megfigyelhető olyan autiknál, akik pl. a speciális érdeklődési területükről beszélnek hosszan, de természetesen bárki esetében előfordulhat. Egy másik kivételes eset az lehet, ha valaki dominál a kommunikációjával – ekkor semmi kivetnivaló nincs abban, ha félbeszakítjuk vagy leállítjuk.
Az aktív figyelemre nincs egy univerzális recept, ami mindenkinek beválik, épp ezért mindenkinek más módszerei lehetnek arra, hogy hogyan tudja a leghatékonyabban befogadni az információt. Ha valaki megkérdezi, miért nem nézel a szemébe, miközben hozzád beszél, nyugodtan mondd azt, hogy ha máshová (is) nézel, könnyebben tudsz figyelni. Ha zavar a háttérzaj, tömeg stb, nyugodtan tedd szóvá, hogy ilyen környezetben nem tudsz koncentrálni, beszéljetek inkább máshol. Ha valaki hiányolja a beszéd közbeni visszajelzést (pl. a bólogatást, elismerő mosolyt stb.), megmondhatod, hogy épp gondolkodsz a hallottakon. Fontos, hogy ezeket minél természetesebben közöld, ne mentegetőzve vagy ingerülten – ha a beszélgetőpartnerednek is célja, hogy minél hatékonyabban átadja az információt, akkor neki is érdeke, hogy az mindkettőtök számára megfelelően menjen végbe.