Asperger Plusz

A természetben

Egy vidéki kisvárosban nőttem fel. Rengeteget jártunk kirándulni, közelre és távolra, szűk családi körben és nagyobb csapattal. Aztán amikor egyetemistaként a fővárosba kerültem, a természetközeli élmények szinte teljesen elmaradtak. Jó aspiként nem is akartam olyan helyre menni túrázni, amit egyáltalán nem ismerek – aztán amikor egy természettudományos érdeklődés hatására ismét elkezdtem egy hasonló érdeklődésű emberekből álló csapattal a természetbe járni, akkor tudatosult igazán, mennyire hiányzott valami: az a hely, ahol nem szorongok, nem gondolok a hétköznapokra és az éppen aktuális problémákra, ahol teljesen fel tudok töltődni. Ez pedig a természet és az erdő.

A természetbe kijutni egyszerű. Még Budapest belvárosában sincs olyan hely, ahonnan egy órán belül ne lehetne egy erdős területre jutni. Nem kell feltétlenül messzire menni, hisz a főváros területén is vannak nagy kiterjedésű erdőségek. A budapesti természet sem lebecsülendő: erdői, patakjai és kisebb-nagyobb vizes élőhelyei ma is számos ritka növény- és állatfajnak adnak otthont, olyanoknak is, amelyek sehol máshol nem találhatók meg az országban.

Számos tudományos kutatás, esettanulmány és egyéni beszámoló bizonyítja a természet közelségének jótékony fizikai és lelki hatásait. Nem véletlen az sem, hogy az erdei óvodák, iskolák tanulói átlagosan jobban teljesítenek, mint azok a gyerekek, akiknek az oktatását a négy fal közé korlátozzák.

Sokan feltételezik, hogy a természet egy ingerszegény környezet, holott ez távolról sem igaz, hisz ott rengeteg vizuális, auditív, taktilis és egyéb ingerek érhetik az embert. Ezek azonban minőségileg és mennyiségileg is jelentősen különböznek azoktól az ingerektől, amelyek pl. városban töltött hétköznapok során érhetik, ezért az összhatásuk is teljesen más.

Téved, aki szerint a természetben csak sétálni lehet. Persze még egy rövid erdei séta is kellemes és stresszoldó hatású, de ennél jóval több lehetőség van. Íme néhány, a teljesség igénye nélkül:

Természetjárás

A természetjárás nem korlátozódik a meleg hónapokra. Mi minden évszakban járunk túrázni – csak fel kell öltözni az időjárásnak megfelelően és már lehet is menni. Garantált, hogy a hideg téli hónapokban is ugyanolyan stresszoldó, élménydús lesz a kirándulás, mint a kellemes nyári melegben.

Léteznek olyan célirányos, egyesületek által szervezett túrák is, amelyekhez csatlakozni lehet, így akinek ilyenre lenne kedve, nem csak új túraútvonalakat ismerhet meg, hanem más természetjáró emberekkel is kapcsolatba kerülhet.

Sport

Rengetegféle sportot lehet űzni a természetben, a tájfutástól és terepbringától kezdve a lovagláson és a kenuzáson át a sziklamászásig és a siklóernyőzésig. De nem kell feltétlenül messzire menni. Az is nagyszerű élmény, ha egy általad kedvelt sporttevékenységet időnként “áthelyezel” a természetbe – amikor pl. gyerekkoromban nagy bandával kirándultunk, rendszeresen fociztunk erdei tisztásokon vagy rendeztünk futóversenyeket. Ugyanígy választható pl. az időnkénti természetben futás, kerékpározás stb. is.

Fajfelismerés

Itt aztán nincs határ. A különböző fajok megfigyelése, azonosítása, az élőhelyek megfigyelése nemcsak remek szórakozás, hanem tanulni is lehet belőle, méghozzá nagyon sokat. Ezt megkönnyítik azok a tájékoztató táblák is, amelyeket a tanösvényekre vagy a népszerűbb turistaútvonalakra, kirándulóhelyekre helyeznek ki.

Néhány példa növény- és állatfajokra:

A fafajtákat legtöbben a leveleikről azonosítják, de árulkodó a kéreg és a termés is (télen a fa alatt található előző évi termés), illetve sokszor a hely is.

A kétéltűek általában félénkek, de azért velük is gyakran lehet találkozni. A képeken mocsári teknős, ásóbéka, szalamandra és zöld gyík látható.

Puhatestűek: pannon csiga és orsós csiga.

Rovarok: cincér, hunyópók, fűdarázs és nünüke.

Dankasirályok, erdei pacsirta, gólyatöcs és bütykös hattyú:

Nemcsak az egyedeket lehet megfigyelni, hanem a nyomaikat is. A képen zöld küllő frissen vájt odúja tavasszal, fekete rigó tojása a földön és természetben talált madártollak.

Aki szeretne elmélyedni a témában, annak ajánlott szakkönyveket is beszerezni. Kezdőknek egyszerűbb, kevésbé részletes ismertetők ajánlottak, bár egy részletekre figyelő, tudásszomjas aspi (vagy NT) elég hamar eljut a haladó szintig.

Fotózás

Nem kell drága eszközökkel rendelkező profi természetfotósnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük és megörökítsük a természet egyediségét. Ennek a szenvedélynek rengetegen hódolnak. Ma már viszonylag könnyen be lehet szerezni egy félprofi tükörreflexes gépet, amivel nagyobb távolságból is kiváló minőségű képek készülhetnek, kisebb távolságokhoz pedig megfelel egy egyszerűbb eszköz is. Fotózáskor is ügyeljünk arra, hogy betartsuk a természet írott és íratlan szabályait.

Önkéntes munka a természetben

Számos természetvédelmi szervezet létezik, amely szívesen veszi önkéntesek segítségét a különböző természetvédelmi munkálatok során. Ilyen lehet pl. az élőhelykezelés, élőhelytisztítás, turistaútvonalak fenntartása stb. Egy egész napos, de akár csak pár órás önkéntes munka is kiváló lehetőséget kínál a természetben való időtöltésre, emelett ismeretségeket is köthetünk, miközben valami hasznosat tehetünk a környezetünkért.

Remélhetőleg nem olyan sokára rájön az autizmus szakma is arra, hogy az érintett gyerekek és felnőttek mennyire jól fejleszthetőek, motiválhatók a természetben, pláne ha egy ott (is) végezhető tevékenység még speciális érdeklődési területté is előlép. A természetben töltött idő stresszoldó hatása számunkra különösen előnyös lehet, hiszen mint tudjuk, az autizmus és a szorongás kéz a kézben jár, konkrétan a mindennapjaink részét képezi. Ezekről sok személyes beszámoló is létezik, egyelőre még elsősorban angolul, érdemes minél többet elolvasni. Ez nem humbug, mint sokan gondolják, hanem nagyon is reális.

Közösség
Autizmus érintett szemszögből

Gyere a fórumunkra és beszélgess velünk meg másokkal autizmusról, NT világról, nehézségekről, jó dolgokról, speciális érdeklődési területekről vagy bármi másról! A fórum üzemeltetői is autisták. Elsősorban érintett felnőtteket várunk, de limitált számban neurotipikus családtagokat, érdeklődőket is fogadunk.

Olvasnivalók