Ebben a gyűjteményben autista felnőttek mondják el, hogyan élik meg az autizmusban való érintettségüket. Mindegyik más és éppen ezért egyik sem tekinthető az autisták egyetemes tapasztalatának. A személyes történetek egyediek, és bár az érintetteknek lehetnek közös vonásaik, ugyanúgy jellemző rájuk a sokféleség – ezért is hívják az autizmust spektrumnak.
Szóval autistának lenni olyan, mint…
“…rendkívül pozitív és rendkívül negatív módon is megtapasztalni az életet. Mint állandó káoszban élni, ami egyszerre izgalmas és kimerítő. Mint nagyon logikátlanul, ugyanakkor teljesen egyedi módon létezni.”
******************
“…mintha én lennék az egyetlen józan ember egy részegekkel teli szobában. Vagy fordítva.”
******************
“Az érzékszervi ingerek időnként stresszelnek, de sok örömöt is szereznek, például egy bizonyos textúra tapintása nagyon jó. Csodálatos dolog ennyi élvezetet kihozni ilyen egyszerű dolgokból.”
******************
“Ha autizmus diagnózist kapsz, az jó, mert utána nem gyakorolsz akkora nyomást magadra. Szintén jó, ha vannak autista barátaid, mert ők megértenek téged, nyíltan és őszintén tudsz beszélni velük.”
******************
“Képzeld el, hogy egy bennszülött törzsben találod magad a dzsungelben. Elvárják, hogy beilleszkedj anélkül, hogy beszélnéd a nyelvüket vagy értenéd őket. Végül sikerül beilleszkedned, de soha nem leszel olyan, mint ők.”
******************
“Autistának lenni olyan, mintha két anyanyelvem lenne: én beszélem a ‘neurotipikus nyelvet’ (autizmus akcentussal), de a neurotipikusok azt sem tudnák, hogy több nyelv létezik. Azt mondják, az akcentusom egyfajta fogyatékosság, de közben egyedül én beszélem mindkét nyelvet.”
******************
“Képzeld el, hogy autisták világában élsz, és minden alkalommal, amikor valamit nem autistákra jellemző módon teszel, kevésbé fognak kedvelni. Ugyanakkor azt állítják, hogy sosem bánnának veled másképp azért, mert nem vagy autista. De azt tapasztalod, hogy elveszíted a munkádat, kevesebb a jövedelmed, kevés kapcsolatod van, szűkösek a lehetőségeid, ezért folyton meg kell játszanod magad. Ezeket viszont sosem tudod megbeszélni a körülötted élő autistákkal, mert ha azt sugallod, hogy tisztességtelenül bánnak veled, ellenségesen kezdenek viselkedni.”
******************
“Nyolcéves koromban megállapították, hogy erősen látássérült vagyok. Előtte ezt senki nem vette észre, mindenki azt hitte, hogy csak furcsán viselkedem vagy valamilyen személyiségzavarom van. Amikor megkaptam az első szemüvegemet, rájöttem, hogy vannak dolgok, amelyeket mindenki más érzékelt, én pedig nem. Erre sosem gondoltam korábban. Azt észrevettem, hogy a többiek jobban tudnak fogócskázni, sokkal távolabbról ismernek fel tárgyakat, de eszembe sem jutott, hogy mindez egy olyan érzéknek köszönhető, amely nekem nincs meg. Azt hittem, ők egyszerűen okosabbak nálam. Magamat tartottam hülyének.
Autizmus esetében ez olyan, mintha mások felismernék az érzelmek azon apró árnyalatait, amelyek számomra láthatatlanok. Ezzel csak a húszas éveim végén vagy a harmincas éveim elején szembesültem, ekkor olvastam először az autizmus spektrumzavarról, és újra rá kellett jönnöm, hogy mások nem egyszerűen okosabbak nálam az érzelmek felismerésében, hanem van egy belső ösztönük, ami belőlem hiányzik.
Így aztán 30 évvel később még mindig úgy kell eligazodnom az érzelmes beszélgetésekben, mint ahogy hatéves koromban próbáltam eligazodni egy szobában, miután átrendezték a bútorokat – mindenki másnál lassabban, erősen koncentrálva.”
******************
“Biztosan ismered azt az érzést, amikor mondasz valami hülyeséget és úgy néznek rád, mintha két fejed lenne. Képzeld el, hogy minden alkalommal ez történik, amikor beszélsz valakivel.”
******************
“Az autizmus nem rossz. Az autizmus más. Az autizmus együtt jár egy másfajta információfeldolgozással, aminek köszönhetően nagyon jól rálátunk a részletekre. Hajlamosak vagyunk a problémákat más szemszögből szemlélni, így más megoldási javaslatokat is tudunk adni. Sok autista ember jó a művészetekben. Sokuknak van speciális érdeklődési területük, amelyről nagyon sokat tudnak. Ha a speciális érdeklődési területünkön tehetségesek is vagyunk, kiváló szakember válhat belőlünk.”
******************
“Képzeld el, hogy egy olyan országban élsz, ahol senki nem beszéli a nyelvedet, és te sem az övéket. Nincs nyelvkönyved, csak egy szótárad. Így tudsz szavakat mondani, de a mondatszerkezetről, az akcentusról és a kiejtésről fogalmad sincs. Azt gondolhatod, hogy jól kommunikálsz, de valójában mások nem igazán értik, amit mondasz.”
******************
“Nincs összehasonlítási alapom, mivel sosem voltam neurotipikus. Nem is szeretnék az lenni, mert akkor egy teljesen más ember lennék. Önmagam szeretnék maradni.”
******************
“Néha olyan, mint egy rémálom. Az osztálytársaim zaklatnak, mert más vagyok. A szüleim utálják, hogy autista vagyok és ha kiborulok, megszólnak, mert azt hiszik, hogy szándékosan csinálom. Egyszer, amikor a színházban borultam ki, anyám azt mondta, hogy bár sose születtem volna meg.”
******************
“Autistának lenni sokszor nagyon nehéz, de én szeretem és örülök, hogy így tapasztalhatom meg az életet. Támogatom a neurodiverzitás mozgalmát és nem hiszem, hogy az autizmus eredendően rosszabb, mint bármi más.
Nem utánzom a neurotipikusokat annak érdekében, hogy jobb életem legyen. A neurotipikusok nem az ideáljaim. Engem nem zavar, hogy nehéz a szemkontaktus tartása vagy hogy másképp szocializálok, mint az átlag. Nagyon szeretem a speciális érdeklődési területeimet, értékelem a sok és részletes tudást, amit ezek adnak, szeretek stimmelni, őszinte és megbízható ember vagyok.
A problémákat sem akarom alábecsülni. Nagyon sok fájdalmat éltem meg a felnőtté válásom során, kiégést, szorongást és depressziót. Mindezek ellenére sosem szeretnék más lenni. Élvezem az életemet.”
******************
“Sosem voltam neurotipikus, így autistának lenni számomra természetes. A negyvenes éveimben kaptam diagnózist, akkor kezdtem megérteni, mennyire áthatja az életemet az autizmus, és ma már nem stresszelek annyira azon, hogy ‘furának érzem magam’ (de nem tudom, miért).
Bár az autizmus kihívásokkal jár a szocializálás terén, úgy érzem, az arcvakság a legnagyobb probléma (nem emlékszem az arcokra, így nagyon nehezen tudom beazonosítani az embereket, sokszor nem tudom, ki kicsoda. Így barátkozni is nehéz).
De az autizmus előnyökkel is jár (nem, nem vagyok matekzseni). Nagyon jó vagyok a mintázatkeresésben, észreveszek olyan összefüggéseket, amelyeket mások nem. Autodidakta módon tanulok, aminek köszönhetően az érdeklődési köreimben álláshoz jutottam, végzettséget szereztem, díjakat nyertem.”
******************
“Ez az életem, van benne jó és rossz, mint mindenki más életében. Nem tudom, milyen lenne másnak lenni, mindig autista voltam és az is leszek.”
******************
“Számomra ilyen: nehezített pályán kezdtem az életemet, de nem azért, mert bármi baj lenne velem, hanem mert a világ a többség igényei szerint van berendezve. De mivel voltak körülöttem olyan emberek (igaz, kevesen), akik elfogadtak és támogattak, némi szenvedés árán felnőttként eljutottam oda, hogy olyan életet élek, amilyen számomra megfelelő és örömteli – nem feltétlenül vagy nem pont olyat, amilyet néhány ember szerint ‘kellene’, hanem amilyen nekem jó. Ha egy csettintésre neurotipikussá válhatnék, nem tenném, mert az már nem én lennék.”
