Néhány napja szembejött velem egy cikk, amelyben egy betegség következtében fiatalon mozgáskorlátozottá vált családapa beszél részletekbe menően az állapotával járó kihívásokról és a társadalomnak az általa nap mint nap tapasztalt mozgáskorlátozottakhoz való viszonyáról. Az interjúban nyilatkozik a féfi felesége is, aki a párját mint mozgáskorlátozott embert ismerte meg. A cikkben

A meltdown egy olyan állapot, amelyet nagy mennyiségű kezeletlen stressz vagy érzékszervi túlterhelődés vált ki. Ezekhez többfajta személyiséget meghatározó tényező is hozzájárulhat, ilyen például az érzelmek felismerésének és kontrolljának nehézsége, a változások problémás kezelése, a merev és rugalmatlan gondolkodás, az ok-okozati összefüggések megértésének nehézsége, a kommunikáció és a társas kapcsolatok

Először is arra, hogy az autizmus, Asperger-szindróma nem betegség, amint azt sokan tévesen gondolják, hanem egy idegrendszeri fejlődés által kialakult eltérő képességprofil. Az autisták sokfélék és ugyanúgy különböző személyiséggel rendelkeznek, mint az NT-k (neurotipikusok). Az autizmus-spektrum bármelyik részén elhelyezkedhetünk – nem vagyunk mind esőemberek, nem vagyunk mind zsenik és értelmi

Az itt közzétett szelektív mutizmussal kapcsolatos cikkek és a film hatására több olyan kérdés, reakció is érkezett, amelyekre ismeretterjesztés és a tévhitek eloszlatása érdekében itt (is) válaszolok. Az idézetek nem szó szerintiek. “Hogy tud egy mutista otthon zavartalanul kommunikálni, ha a mutizmus a kommunikációt érinti?” A szelektív mutizmust nagyon sokszor

A Bezzeganya blogon az utóbbi hetekben több fogyatékosság témájú cikk is megjelent, ezek közül a legtöbb kifejezetten az Asperger-szindrómát tárgyalta. Mindegyik hasznos, informatív írás, a legutóbbi egy érdekes gondolatkísérletet mutat be. Mivel a Bezzeganya egy több tízezres látogatottságú blog, kommentekben sem volt hiány. Ezeket olvasva jól elkülöníthetőek az aspergeresekhez és más kisebbségi

Köztudott, hogy az aspik általában nehezen viselik a változásokat – minél nagyobb a változás, annál nagyobb a stressz és az idegenkedés. Ez abban az esetben is igaz, ha az a szituáció vagy élethelyzet, amiben van az illető aspi, több szempontból is kedvezőtlen számára, és alapvetően nem érzi jól magát benne.

Az Asperger-szindróma fogalmával felnőttkorban találkozó aspik nagy többsége régóta gyanítja magáról, hogy valamiben eltér az átlagtól. Az erre való magyarázat keresése közben találkozik az Asperger-szindrómával, amely választ ad a miértekre, rávilágít a furcsaságok okaira, idővel pedig lehetőséget ad önmaga jobb megismerésére és ezáltal az AS-ből fakadó előnyök és hátrányok alapos

A prozopagnózia vagy arcvakság az arcfelismerési képesség hiányát vagy alulfejlettségét jelenti. Különböző mértékben lehet jelen: súlyos esetekben az érintett személy számára a saját és a családtagjai arcának a felismerése is nehézséget okoz, enyhébb esetben csupán ritkábban látott emberek arcának az azonosítása jelent problémát. Az autizmus/Asperger-szindróma gyakran jár együtt arcvaksággal. Az

Rudy Simone Aspergirls c. könyvében az Aspergeres nők és lányok problémáiról ír. A könyv egy teljes fejezeten át foglalkozik a szelektív mutizmussal – részletesen leírja az Asperger-szindrómával élők esetében a mutizmus általános kiváltó okait, valamint beszámol saját és interjúalanyai tapasztalatairól is. Bár a könyv kifejezetten a lányok problémáira fókuszál, a releváns fejezet

A szelektív mutizmus nemcsak az érintettet és a családját, de a rokonokat, pedagógusokat is nehéz feladat elé állítja. Sokan nem tudják, hogyan reagáljanak, merjenek-e bármit kérdezni, és akadnak olyanok is, akik nagyon okosnak képzelik magukat, és kioktatással, netán szégyenérzet keltésével próbálják “jobb belátásra bírni” a mutista gyereket és a szüleit.

Az Asperger-szindrómára jellemző átlag alatti szociális érettség és érzelmi intelligencia által eredményezett beilleszkedési és kommunikációs nehézségek néhány AS-es gyereknél egy újabb kommunikációs zavart, név szerint a szelektív mutizmust (SM) is előidézhetik. Az SM-es gyerekek csak családtagokkal, gyakran látott rokonokkal és ismerősökkel, esetleg néhány másik gyerekkel és tanárral tudnak csak beszélni, más helyzetekben

Temple Grandin, akinél gyerekkorában autizmust állapítottak meg, saját agyának működéséről beszél — megosztja a “képekben gondolkodás” képességét, ami segítségére van abban, hogy olyan problémákat oldjon meg, amelyeket a neurotipikus agy talán nem vesz észre. Hangsúlyozza, hogy a világnak szüksége van olyan emberekre, akik az autista spektrumon helyezkednek el: vizuális gondolkodókra,