Kaptam néhány “érdekes” reakciót annak kapcsán, hogy helyeslésemet és támogatásomat fejeztem ki a homoszexuális párok polgári házasságkötésének USA-beli legalizálása ügyében. A továbbiakban kifejtem, hogy miért tartom fontosnak az ilyen előrelépések, valamint más kisebbségi/marginalizált csoportok támogatását.
Aspergeresként, autistaként mi magunk is egy kisebbségi csoport vagyunk. Számos területen szembesülünk negatív (és esetenként pozitív) megkülönböztetéssel, amelyből jogtalanul származnak hátrányaink. Sokan teszünk is azért, hogy a többségi társadalom szemlélete olyan irányba változzon, amely a többségétől eltérő képességprofillal rendelkező embereket nem diszkriminálja, hanem egyenrangúként kezeli. Ha mi marginalizált csoportként az élet minden területén egyenjogúságot és egyenlő bánásmódot várunk el, akkor az a minimum, hogy ugyanezt megadjuk más marginalizált csoportok tagjainak is, támogatjuk (vagy legalábbis nem gátoljuk) őket érdekvédelmi munkájukban, elismerjük annak hasznosságát.
Olyan emberek létezéséből, akik a társadalom által definiált prototipikus személytől távolabb állnak, ugyanakkor létezésükkel vagy viselkedésükkel nem ártanak másoknak, nem származik senkinek hátránya; az, hogy nem felelnek meg többek személyes ízlésének, teljesen más dolog. Sokan pl. azzal “érvelnek”, hogy két egymás kezét fogó férfi/nő gusztustalan, egy kerekesszékes, egy fehér bottal közlekedő látássérült “nem szép látvány”, egy szemkontaktust kerülő vagy az SI-jérõl kiselőadást tartó aspergeres irritáló stb, ezért ők ne kerüljenek mások szeme elé. Az ízlést azonban a társadalom, azon belül szűkebb körök (család, iskolai/munkahelyi közeg stb) alakítja ki az egyénekben. Egy átlagos IQ-val rendelkező, autonóm módon gondolkodó ember képes átgondolni és adott esetben átértékelni a személyiségébe külső tényezõk által elültetett értékrendet. Például azt, hogy ő bármely olyan marginalizált csoporthoz viszonyítva, amelynek nem tagja, olyan privilégiumokban részesül, amelyekért semmit nem tett – milyen jogon vitatná el ezeket olyan személyektől, akik szintén nem tettek semmit az ellen, hogy ugyanezekben részesüljenek?
Ahogyan aspergeresekként mi sem díjazzuk, ha egy csapat NT dönti el az autisták megkérdezése nélkül, hogy az autistáknak mi a jó, úgy az adott területen a többségi társadalom tagjaiként/több privilégiummal rendelkező emberekként mi is tartsuk tiszteletben a melegek, mozgáskorlátozottak, nők és más alulprivilegizált csoportok álláspontjait, ne akarjuk jobban tudni, hogy mi a jó nekik és hogyan kellene élniük. Másfajta álláspontot kifejteni, véleményt megfogalmazni, ütköztetni persze lehet – ám ne feledjük, hogy kívülállóként semmilyen kompetenciánk nincs felülbírálni az érintettek álláspontját.
Ismerek azonban nem egy spektrumtársat (és tapasztalataim alapján más alulprivilegizált csoportokban is bőven van példa ilyesmire), aki az aspikat más alulprivilegizált csoportoknál többre tartja, ezért az aspiknak különb bánásmódot és tiszteletet követel, mint a többi csoportnak, az utóbbiakba pedig előszeretettel rúg bele, ha olyan alkalom kínálkozik. A másik hasonló eset az, amikor valaki saját magát emeli ki a csoportjából, utalva arra, hogy ő a társainál többet ér. Ez azért is elfogadhatatlan, mert teljesen önellentmondó: az illető lényegében ugyanazt az elnyomó álláspontot képviseli mások irányába, mint amit elítél és kifogásol, ha ő kapja másoktól.
Végül, amennyiben nyitottak vagyunk más kisebbségi/alulprivilegizált csoportok támogatására, nagyobb eséllyel számíthatunk arra, hogy ők is hasonló módon nyilvánulnak meg a mi irányunkba.
