Autista felnőttek és érintett gyerekeket nevelő szülők időről-időre szembesülnek azzal a kijeletnéssel, hogy “kicsit mindannyian autisták vagyunk”. Való igaz, hogy az autizmus nem egysíkú, nem határolható be élesen néhány viselkedési forma, tulajdonság vagy személyiségjegy alapján – az autizmus egy rendkívül széles spektrum, az azon helyet foglaló érintettek pedig ugyanúgy sokfélék, mint a spektrumon kívül elhelyezkedő neurotipikusok.
Lennének, akik azzal érvelnének, hogy mivel egy spektrumról van szó, igenis mindannyian rajta vagyunk – technikailag lehet, viszont nem mindenki kap autizmus diagnózist (sőt, ha mindenki rajta lenne, nem is lenne szükség autizmus diagnózisra). Nem mindenki tapasztalja meg, milyen egy életen át kívülállónak lenni, ráadásul sokszor számára érthetetlen okból, de mégis őt téve felelőssé azért, mert “nem illik a sorba”.
Ha egy autistának azt mondod, hogy “kicsit mindnyájan autisták vagyunk”, akkor az első gondolata valószínűleg az lesz, hogy bagatellizálod azokat a nehézségeket, kihívásokat, amelyekkel ő a hétköznapi életben szembesül. És ez pontosan így is van. Ha egy embercsoportot érő kihívásokról azt állítod, hogy ugyan már, ezek mindenkire érvényesek, az bagatellizálás.
Ugyanolyan, mintha ezeket hallanád:
“Tanulási nehézségekkel küzdesz? Igen, mindannyiunknak nehéz bizonyos dolgokat megtanulni.”
“Diszlexiás vagy? Van pár szó, amit nekem is nehéz kibetűzni.”
“Pánikrohamod van néha? Hát igen, néha mindannyian megijedünk valamitől.”
“Depressziós vagy? Na igen, néha mindannyian szomorúak vagyunk.”
Persze nem mindenkinek az a szándéka a fentiekhez hasonló kijelentésekkel, hogy kicsinyítse mások problémáit. Lehet, hogy valójában jó a szándék, együttérzését akarja kifejezni az illető, vagy azt akarja sugallni, hogy a másik ember nincs egyedül. De ezt szerencsésebb olyan módon kifejezni, ami nem jelentékteleníti a másik ember élethelyzetét, kihívásait.
Ha valaki együttérzését akarja kifejezni a másik ember irányába, hallgassa meg előbb az ő nézőpontját.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor nem hullanának ki annyian a közoktatásból, mert az iskolák inkluzívak lennének.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor a diagnosztizált gyerekeket nem zaklatnák a suliban.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor az érintett felnőttek jóval nagyobb eséllyel mennének át a hagyományos állásinterjúkon.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor a munkahelyek autibarátabbak és elfogadóbbak lennének.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor egyes üzletekben nem lenne “csendes óra”, hanem olyanok lennének a körülmények, hogy mindenki komfortérzetének megfeleljenek.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor az emberek sokkal nagyobb arányban mondanák azt, amit gondolnak, nem pedig célzásokkal és homályos utalásokkal tűzdelnék tele a mondanivalójukat, hogy aztán a másik embert hibáztassák, ha nem tudja kibogozni az üzenetet.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor az “autista” szót nem használnák szitokszóként vagy pejoratív értelemben.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, az érintett érdekvédők, az autista gyereket nevelő szülők és az autizmussal foglalkozó szervezetek, alapítványok munkájára nem lenne szükség.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor ez lenne a norma. De helyette az átlagostól különböző embereket bünteti a társadalom.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor az autizmusból adódó különbözőségeket nem akarnák “megjavítani”.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor nem lenne szükség maszkolásra.
- Ha mindenki kicsit autista lenne, akkor sokkal kevesebb lenne az társadalmi hozzáállásból fakadó mentális probléma.
Ha legközelebb azt hallod valakitől, hogy “mindenki autista kissé”, nyugodtan mondhatod neki ezeket, vagy bármilyen más, hasonló állítást, ami itt nem szerepel. Nem vagyunk mindannyian autisták, de mindannyiunknak jogunk van az egyenlő bánásmódhoz.
