Az önszimuláló viselkedés, vagyis a stimmelés olyan ismétlődő mozgássorra utal, amelyet stressz vagy érzékszervi túlterhelődés, ritkábban öröm vált ki. Célja az önnyugtatás, a feszültség levezetése. Sokak feltételezésével ellentétben teljesen ártalmatlan.
Íme a stimmelés formái, valamint (a teljesség igénye nélkül) példák:
Vizuális – pislogás, fénybe bámulás, ventillátor nézése, ujjak mozgatása az arc előtt, semmibe bámulás, fény fel- és lekapcsolása, tárgyak sorba rendezése
Auditív – dúdolás, dörmögés, magas hangon sikoltás, a fül ütögetése, tárgyak ütögetése, kezek fülre tapasztása majd elvevése, ugyanannak a dalnak a dúlolása, dalok, zeneszámok hallgatása (ugyanazokat, sokszor)
Taktilis – bőr dörzsölése kézzel vagy valamilyen tárggyal, kéz ökölbe szorítása majd kiengedése, különböző felületek megérintése, tárgyak babrálása
Ízlelési – tárgyak megnyalása
Szaglási – szaglászás, emberek és tárgyak megszagolása
Mozgási – haj csavargatása, repkedés, rokkolás (a felsőtest előre-hátra vagy jobbra-balra mozgatása), lábrázás, ugrálás, pörgés, járkálás
A stimmelés nem autispecifikus. Sok NT is dobol az ujjaival vagy egy tollal az asztalon, topog a lábával a padlón, fel-alá járkál, ha ideges vagy türelmetlen. Ezek mind az önnyugtatás formái, illetve az önkifejezés eszközei. Autistáknál a stimmelés célja ugyanaz, viszont maga a folyamat sokszor gyakoribb, intenzívebb és feltűnőbb, mint NT-knél.
Bár a stimmelés teljesen ártalmatlan, sok NT mégis érthetetlenséggel, felháborodással reagál egy stimmelő autista látványára, néhányan még fenyegetve is érzik magukat. “Nézd már, mit csinál ez? Normális? Mi baja van? Szerintem menjünk távolabb.” Még az aspigyereket nevelő szülők közül is sokan pusztán olyan “idegesítő szokásoknak” tartják a stimmelést, amelyek “arról árulkodnak, hogy a gyerek fogyatékos”. Mit szólnak mások? Mit gondolnak a gyerekről és elsősorban róla? Hogy néz ki az, hogy neki ilyen neveletlen gyereke van, aki nem tud normálisan viselkedni? Ezért aztán mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy kineveljék a gyerekekből ezt a “rossz szokást”.
Ezzel azonban nagy kárt okoznak. A stimmelést általában valamilyen stresszfaktor váltja ki, a célja pedig pont a feszültség oldása, az önnyugtatás. Az autista gyerekek sokszor nem ismerik fel egyértelműen, mi zavarja őket, vagy nem tudják mások által érthetően megfogalmazni. Ebben az esetben pedig a stimmelés az egyetlen stresszoldó reakció. Az önkifejezés egyik formája: ezáltal jelzik, hogy zavarja őket valami, a stimmelés módja és intenzitása pedig a zavaró körülmények mértékét jelzik. Ha még ezt is meg akarják tiltani nekik, akkor nem marad eszközük a feszültség levezetésére, így könnyen meltdown léphet fel.
Nem a stimmelést kell tehát tiltani, hanem a kiváltó okkal foglalkozni. Érdemes tudatosan figyelni arra, milyen szituációban kezd stimmelni a gyerek, és lehetőség szerint megszüntetni a stressz forrását.
Van persze a stimmelésnek olyan formája, amelyet mások joggal éreznek zavarónak.
A mások privát szférájába belemászó, valamint az önsértő stimmelés enyhítésére az alábbiakkal lehet próbálkozni:
– elterelni a gyerek figyelmét
– alternatív, másokat nem zavaró/nem önsértő tevékenységet felajánlani (pl. ha a hajcsavargatással fájdalmat okoz magának, fokozatosan átvinni a tevékenységet egy hosszú hajú játékbabára)
Az érintett felnőttek is szoktak stimmelni. Ők már sokkal inkább fel tudják mérni, milyen fajta stimmelést éreznek mások joggal zavarónak.
